Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1. szám - A fellebbviteli érték a gyakorlatban

23 uralgó telek tulajdonosának tiltakozására a szolgalommal ellenkező eseményt vagy joggyakorlást abbanhagyja és csak akkor nyer befejezést, ha az abbanhagyástól kezdve az elbirtoklás ideje eltelt anélkül, hogy a szolgáló telek tulajdonosa a szolgalommal ellenkező cselekményt vagy joggyakorlást folytatta volna'1. Ha mindezeket szem előtt tartjuk és figyelembe vesszük, hogy a szolgalom gyakorlásának előfeltételeit megszorítóan kell értelmezni, továbbá, hogy annak megszerzését a joggal élni kívánónak kell bizonyítani, akkor megértjük, miért olyan ritka esetben nyílik valamely telek tulajdonosának alkalma arra, hogy valamely használati jogosítványt az ismertetett korlátok között, szolgalomszerííen, vagyis joggal igényelve 32 éven át békén gyakoroljon, ilyként a telki szolgalmat megszerezze s erre irányuló jogát a bíróság előtt sikerrel érvényesítse. v£ A fellebbviteli érték a gyakorlatban. Irta: Dr. Bartha István nagykanizsai ügyvéd. A fellebbviteli érték bevezetése polgári perrendtartásunk jogorvoslati rendszerében mélyreható változást idézett elő. Eredetileg maga a törvény, illetve a törvény alapján kibocsátott miniszteri rendelet minden peres ügyre egyformán és a per során — a keresetleszállítás esetét kivéve, — már változás alá többé nem eső szabályként határozta meg, hogy van-e és minő perorvoslatnak helye és hogy a törvény által megengedett jogorvoslatok, milyen eljárási szabályok szerint nyernek elintézést. A perorvoslati lehetőségek korlátozása vagy elintézési módjának szabályozása tekintetében tehát a bírói döntésnek semmiféle kihatása nem volt és maguk a peres felek sem biztosíthatták maguknak megfelelő összeg keresetbevételével az összes perorvoslati lehetőségek kihasználását vagy zárhatták el ellenfelüket a fellebbezés vagy felülvizsgálat igénybevételétől, amint az ma, a Te. szabályainak uralma alatt pénz fizetése iránti perekben könnyen lehetséges. Ma, hét évvel a Te. hatálybalépése után, a gyakorlat tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy az új szabályozás talán tehermentesítette a felső bíróságokat, de az igazságügyi törvényalkotás tulajdonképpeni célját, az anyagi igazság hatályosabb érvényre-jutását és a jogszolgáltatás egyöntetűségének előmozdítását nem szolgálta. A fellebbviteli értékhatárok rendszeresítése már a Te. előtt is az ügyek nagy számát vonta el a felsőbírói felülbírálás elől, — ami — figyelemmel arra, hogy a peres ügyek igen jelentős százaléka a harmadbíróság megváltoztató határozatával szokott befejezést nyerni, — arra a következtetésre jogosít fel, hogy a felülvizsgálattól az érték nem elég magas volta miatt elzárt perek