Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - Ahol nem lesz bírói jogsegély

184 évi XLV. t.-c. 156. §-nak úttörő intézkedésének továbbfejlesztése a panasz kellékeinek szigorítása igazán indokolt volna. V. Akkor sem volna ez az álláspont érthető, ha a törvényjavaslat a jogorvoslatot általában megtagadná, mert minden jogvitás ügynek legalább egyszer el kell jutni a független birósághoz. De érthetetlenebbé válik az álláspont, ha azt látjuk, hogy a javaslat 10. és 11. §-ai minden ügyben és minden korlátozás nélkül, a kivetés elintézésére három forumot, tehát két jogorvoslatot ad, egymásután két fellebbezés lehetőségét biztosítja. Hogy a bíróságot az ügy kikerülhesse, maga a javaslat két új forumot szervez, alsófokú és országos döntő bizottságot, ahol az adófelszólamlási bizottság szerepét az alsófokú, a közigazgatási bíróság szerepét pedig az Országos Döntőbizottság veszi át. Az indokolás szerint alkalmasabb a fizetésre kötelezettek köréből összeállított szakbizottság, mint a bíróság. Hogy miért, azt az indokolás nem mondja el. Ha az életviszonyok különleges szakismerete tenné alkalmasabbá, akkor a bíróság keretén belül lehetne szerephez juttatni az érdekelt szakmák képviselőit, amint az 1923. évi VIII. t.-c. 7. §-a biztosító vállalatok állami felügyelete, az 1935. évi IV. t.-c. 230. §-a az erdészeti, az 1936. évi I. t.-c. 44. §-nak 4—8. b. az orvosi vitás kérdésekben megadott panasz elintézésére a biztosítási, az erdőmérnök, orvos szakembert a tanácsba beülteti, de semmi esetre sem úgy, mint az 1935. évi XII. t.-c, amely közigazgatási bíróságnak nevezi a légvédelmi ügyekben eljáró azt a bíróságot, ahol a független bíró a beültetett tagokkal szemben kisebbségben van. Egyébként hasonló a helyzet a kir. Kúriánál is, amikor a szabadalmi (1927 :XX. t.-c. 2. §.) ügyet intéző tanácsba két műegyetemi tanárt, a kartel (1931 :XX! t.-c.) és a villamos ügyeket "(1931 :XVI. t.-c.) intéző tanácsba szintén 2—2 szakembert ültet. De harmadfokon a vagyonváltságos ügyekben nincs komoly ok arra, hogy a bíróság tanácsába érdekeltségi képviselőket ültessünk, hiszen a bíróság hasonló ügyeket felállítása óta érdekeltségi képviselet szerephez juttatása nélkül intéz úgy, hogy eddig ez ellen ezen a címen soha kifogást sem emeltek. De nem lehet elhallgatni azt sem, hogy az indokolás álláspontját a javaslat nem is valósítja meg. Ugy az első, mint a másodfokú Döntőbizottságnál a pénzügyminiszter által kinevezett tagok lesznek többségben és ezeknél nem kellék, hogy a fizetésre kötelezettek sorába tartozzanak. A javaslat 10. és 11. §-ai értelmében a Bizottság elnökét, négy rendes és négy póttagját a pénzügyminiszter nevezi ki. A végreha jtó hatalom tehát a jogorvoslati elintézésre is döntő súlyt nyer. Végül csak azt említem meg, hogy a javaslat a törvényhozásnak újabban több ízben alkalmazott azt a gyakorlatát sem követi, hogy vegyes alakulatot létesítsen és a bizottság egy vagy két tagjaként független birót ültessen be. Az adagolt bíró intéz ményét az 1923. évi XVII. t.-c. 27. §-a, az 1929. évi XXX. t.-c.