Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 4. szám - Szabadalmi büntetőjog a birói gyakorlatban

146 borbélyoknak a hajszárító kétségtelenül szakmájukba tartozik, az említett vélelem merev alkalmazása mellett, egyéb feltételek fennforgása esetén, őket kellett volna elítélni, ami viszoni nemcsak a törvény betűjével, hanem a méltányosság elvével is ellentétben állt volna. A szándék és az azzal összefüggő kérdések a büntetőjog egyik legnehezebb problémáját alkotják, mert a bíró csak a külvilágban végbemenő cselekedeteket látja és ezeknek csak külső okait kutathatja az empirikus megismerés eszközeivel. A cselekedetek létrejöttének indogén tényezőire a bíró csak következtethet, de ezeket teljes biztonsággal soha sem állapíthatja meg. Ezért lépett fel a büntetőjogi szándék fikciójának kényszerítő szükségessége. Eszerint a bíró nem is próbálkozik meg azzal, hogy a lelkiélet szövevényes szálai közül megkeresse azökat, amelyek a bűncselekmény elkövetésére vezettek, hanem csak azt vizsgálja, tudnia kellett-e a vádlottnak cselekménye jogsértő következményeiről, amikor azt elkövette. A bíró tehát nem a tudat valóságos fennforgását állapítja meg, hanem csaú azt nézi, hogy amikor vádlott elkövette cselekményét, fennforogtak-e azok a körülmények, amelyek az esetek legnagyobb többségében normális egyénnél a tudatot involválják. Az anyagi igazság érvényesülését veszélyeztetné azonban, ha ezen az úton tovább haladva az egyes külön jogmatériákban újabb fikciókat állítana fel a bírói gyakorlat. Ez ugyanis a büntetőjogi szándék fogalmának egyre nagyobb mérvű felhígítására, végül pedig a primitív formalisztikus jogrendszerekhez való vissza éréshez vezetne. Az az elv tehát, hogy a szakmabeli iparosnak ismernie kell a szakmabeli szabadalmakat, csak mint következtetési alap és nem mint fikció jöhet számításba. A gyakorlatban minden esetben az összes körülményeket figyelembe véve kell a tudat fennforgására vagy fenn nem forgására következtetni. Ilyenek a vádlót 1 értelmi képessége, műveltsége, a kérdéses szabadalom elterjedtsége és a többi. Természetesen a tévedés lehetősége így sem 'küszöbölhető ki teljesen, de mindenesetre jobban meg fogja közelíteni az anyagi igazságot az a bíró, aki számos körülmény összevetéséből vonja le esetenként következtetését, mint az, aki az általánosítás Prokrustes-ágyába akarja kényszeríteni az egymástól többékevéslbbé mindig különböző konkrét tényeket. A szabadalmi törvény 50. §-a így kezdődik: ,,a 49. §-ban körülírt kihágás a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozik és rsak a sértett fél indítványára üldözhető." Ez a szakasz, amely a bűncselekmények rangsorában a legalacsonyabb kategóriába sorolja a szabadalom bitorlást és elbírálását a járásbíróságra bízza, súlyos nehézségekre vezet gyakorlatban. Azáltal ugyanis, hogy ezeket az ügyeket a járásbíróság tárgyalja és tőle mint elsői okú bíróságtól egyfokú perorvoslat van a törvényszékhez, nem tud egységes joggvákorlat kialakulni. A kir. Kúriához jogegység érdekében történő perorvoslatok ugyanis aránylag olyan ritkán fordulnak elő, hogy nem elegendők arra, hogy a különböző törvényszékek terű-