Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 4. szám - Jus disputendi et jus defendendi

128 Ivek fogalma alá, akik alatt a törvényhozó a tanukat, szakértőket, tolmácsokat stb. érti. Bár ezek szerint a iKúriának meglehetősen hosszú időközben hozott két határozatával állunk szemben, mégis nem lehet megállapítani, hogy e kérdésben állandó volna a K. gyakorlata, mert vannak határozatok, melyek az ellenkező álláspontra helyezkednek. így a B. J. T. LXXIV. 253. 1. közölt esetben arról volt szó, hogy az ügyben eljárt főszolgabíróra és járásbíróra vonatkozólag tétetett rágalmazó tényállítás, és a K. a B. V. 17. §-a szerinti mentesség megállapítását nem azért mellőzte, mert a tényállítás az ügyben eljárt bíróra, illetőleg hatósági tagra vonatkozott, hanem azért, mert a sértettek meggyanusítása egyáltalában nem állott a fél érdekében. Egy későbbi határozatában (Avedik. A Jogi Hirlap döntvénytára. 118. 1.) pedig a iK. ikimondotta, hogy a 17. §. 2. bekezdése az eljárt hatóságokra vonatkozó nyilatkozatok tekintetében is mentességet biztosít, feltéve, hogy azok az ügyfél érdekében szükségesek voltak. Amint már a B. J. T. LXXIX. 70. 1. (közölt határozat bírálatával kapcsolatosan jeleztem, a magam részéről az utóbb idézett határozatokban elfoglalt állásponttal azonosítom magamat. Felfogásom szerint tehát a bíróságolk nem háríthatják el maguktól a B. V. 17. §. 2. btíkezdése szerinti mentesség elbírálását azon az alapon, hogy az inkriminált nyilatkozat az eljárt bíróra vagy hatósági tagra vonatkozott. A mentesség elbírálásánál a bíróságnak kettőt kell vizsgálnia. Nevezetesen: hogy az inkriminált nyilatkozat az üggyel összefüggött és az ügyfél érdekében szükséges volt-e. És amikor a bíróság vizsgálódás tárgyává teszi azt. hogy a tett nyilatkozat az ügyfél érdekében szükséges volt-e, bizonyos tekintetben Iközel jut az állított tény valóságának kérdéséhez. Angyal Pál idézett értekezésében (22. 1.) kiemeli, hogy a B. V. 17. $-ában meghatározott mentesség független a valóság bizonyításának kérdésétől. És így is van. Ezt a tételt aláírom. A két féle védekezés egymást nem zárja ki. Vádlott védekezhetik a B. V. 17. §-a alapján, anélkül, hogy a valóság bizonyítását kérné. De az sincsen kizárva, hogy mindkét jogalapon terjesztessék elő védekezés. A B. J. T. LXXIV. 253. 1. közölt esetben a K. megállapította, hogy a valóság bizonyítása nem sükerüM, de megállapította azt is, hogy a B. V. 17. §. 2. bek. szerinti mentesség nem forog fenn. tehát elbírálta mindkét irányú védekezést. De bármennyire meg is áll a tétel, hogy a szóbanforgó mentesség független a valóság bizonyításának kérdésétől, mégis ha a bíróság a B. V. 17. §. 2. bekezdése szerinti mentesség elbírálása zempontjából vizsgálódás tárgyává teszi, hogy az inkriminált tényállítás szükséges volt-e az ügyfél érdekében: lehetetlen teljesen elzárkóznia annak a kérdésnek vizsgálatától, hogy az állí-