Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - Az 1848:III. törvénycikkben foglalt magyar államtanács kérdése

426 szövegezéséből azonban az is nyilvánvaló, hogy felállításánál figyelembe kell venni az addigi különleges magyar viszonyokat. A törvény szerint államtanács állítandó fel az ország közügyei felett való értekezés végett, de ez az államtanács Budapesten székeljen. A magyar közigazgatás irányításánál tehát a törvény felfogása szerint csak igazi magyar közponfi szerv adhat véleményt, amely Budapesten — mint centrumban — működve a legkönnyebben áttekintheti a magyar közigazgatás működését és amely a közigazgatásban mutatkozó hiányok pótlásánál a bécsi dikasztériumoktól függetlenül jár el. A felelős magyar minisztérium működése állandóan akadályoztatva lett volna, ha az ország közügyeiben való javaslattétel Bécsben székelő és legnagyobbrészt osztrák tanácsosok feladata lett volna; hiszen a végrehajtó hatalomnak és a legfőbb konzultatív szervnek állandó s szoros kapcsolata és együttműködése elengedhetetlen követel mény volt. A magyar álladalmi tanács felállításában a karoknak és rendeknek az az évszázados óhaja jutott kifejezésre, hogy a király magyar ügyekben magyar tanácsosok véleményével éljen. A cél tehát egy a király mellett működő és a magyar alkotmány szellemének megfelelő legfőbb tanácsadó szerv felállítása volt. Az 1848. ig Bécsben fennállott magyar királyi udvari kancelláriának gyenge és a nemzet érdekeit szem előtt nem tartó működése volt az az ok, amely egy önálló magyar konzultatív szerv felállításának szükségességét kiváltotta. A magyar kancel lária, amelyet a XVI. században Bécsben állítottak fel, udvari hatóság volt, a királyi abszolutizmus letéteményese (a felállítása alkalmával kiadott utasítások szerint feladata volt minden királyi jog törhetetlen megőrzése). A többi császári dikasztériumokkal szemben alárendelt szerepet játszott és a felsőbb központi hatóságok döntéseit csak közvetítette a magyar közigazgatás számára. Mint konzultatív szerv sem volt független, mert javaslatai előbb a Staatsrat elé kerültek s csak annak véleményezése után került a javaslat a király elé. A rendek többször tiltakoztak az ellen, hogy a magyar kancellária a többi központi kormányszer vekkel való kapcsolat fenntartásán kívül bármiféle hatóságtól is függő helyzetbe kerüljön. Ennek a tiltakozásnak egyik leghatározottabb törvényi megnyilvánulása az 1715. dekrétum 17. cikke, amely szerint a magyar udvari kancellária ,,semmi más kormányszéktől ne függjön, sőt inkább az egy és ugyanazon fejedelem többi közvetlen kormányszékével, úgy mint ezek ő vele, a fennforgó ügyekre nézve egyenrangú legyen". Sajnos a rendeknek tiltakozása nem járt eredménnyel. A kancellária az idők során mindinkább az udvari akarat egyszerű végrehajtójává süllyedt s így egészen természetes, hogy a 48-as országgyűlésen szinte ellenállhatatlan erővel jutott kifejezésre a rendeknek az a nézete, hogy a közigazgatás csak akkor szolgálhatja a nemzet érdekeit, ha magyar konzultatív szerv támogatja tanácsaival a végrehajtó hatalmat. Hogy az államtanács konzultatív téren — ter-