Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9. szám - Bozóky Géza: Nemzetközi váltójog [Könyvismertetés]

407 álladéki elemeit külön pontokban sorolja fel; s így lehetővé teszi, hogy a laikus csendőr büntetőjogilag is kifogástalan munkát végezhessen. összegezve a mondót lakat: szerzők közérdekű célkitűzését elismeréssel kell honorálni. Szakavatott, nagyon szép kiállítású munkájukat pedig melegen ajánljuk a büntetőjog iránt érdeklődő jogászközönségünk figyelmébe. zm. Dr. Somogyi Ferenc: Végrendelkezés nemesi magánjogunk szerint 11)00—1715-ig. Pécs, 1937. 8° 200 oldal. A magyar jogtörténetnek kevés annyira vitatott kérdése van, mint középkori öröklési jogunk. Nagy fába vágta tehát fejszéjén a pécsi egyetem kitűnő jogtörténész adjunktusa, mikor arra vállalkozott, hogy az öröklési jog egyik ágának történetet írja meg. és ennek keretében okleveles kutatás alapján dönti el az Kckhart Ferenc által megindított nagy vitában tárgyalt egyik legfontosabb kérdést. Szerző tárgyválasztását mégis csak helyeselni lehet. Már magában véve az is örvendetes, hogy tiszta magánjogtörténeti kérdést tárgyal es kiterjedt közjogi és per jogtörténeti irodalmunk kérdéseinek újra tanulmányozása helyett, a kevesebbek által művelt, de nehezehh és magyarabb jognak, a magánjognak múltját kutatja. Különösen figyelemreméltó szerzőnek az az eljárása, hogy nem a magánjog egészét kutatja egy szűkebben meghatározott korszakban, hanem a magánjog egyik intézményét, a végrendelkezési jogot választotta ki, és annak egész fejlődését feldolgozza. Könyvének címe ugyan szerényen az 1715. évet jelöli meg zárókőül, de szerző feldolgozza a XVIII—XIX. századi jogirodalmat, sot a Plánum Tabulareban foglalt kitűnő döntvényeket is, és így azt mondhatjuk, végrendelkezési jogunk egész történetét adja, a mai élő jog létrejöttéig. Egy magánjogi jogintézmény fejlődésének a magyar történet egészén való végigkisérése a legalkalmasabb mód arra, hogy a jogunkban az évszázadok folyamán beállott változásokat, azok korát, jellegét és okait kiderítsük. Ebből a szempontból csak azt sajnáljuk, hogy szerző az ókori népek vonatkozó jogszabályairól Zlinszky nyomán ad ugyan rövid áttekintést (19—25. 1.), de az egyes magyar jogelveknek az egvkorú nyugateurópai és középeurópai jogintézményekkel való összevetéséről, valamint a kánonjog egykorú szabályainak ismertetéséről eleve lemond (29 1.). Pedig ily összehasonlítás alapján volna ki mutatható, mit tekinthetünk a tárgyalt jogintézményben magyar jogelvnek, és. hogv az idegenből átvett jogi gondolatok hogyan alakultak át hazánkban. Somogyi könyve szerencsésen egyesíti magában a vérbeli jogász munkáját, aki erős dogmatikus alapvetéssel indul el, a felkutatott jogszabályokat jogászi rendszerben csoportosítja, és azokat jogi szempontból vizsgálja, — a forráskritikus történészével, aki megállapításait elsősorban oklevelekre, a joggyakorlatra alapítja, és csak ez után veszi figyelembe a gyér tételesjogi szabályozást.