Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9. szám - Bozóky Géza: Nemzetközi váltójog [Könyvismertetés]

408 Rendszere világos és áttekinthető. A jogfejlődést öt korszakra osztva tárgyalja, melyek határkövei az aranyhulla, az ősiségi törvény, a mohácsi vész és az 1715:XXVII. t.-c. Minden egyes korban ugyanabban a rendszerben, de a korszellemhez illő megvilágításban végigvizsgálja a végrendelkezésekkel kapcsolatos összes kérdéseket. Igen sok új, eddig ismeretlen szabályt közöl. Legsikerültebb és legmeggyőzőbb fejtegetésekkel a végrendelkezési képességről (62. 1.), a végrendeleti perekről (119—122. L), a végrendelkezés tárgyául szolgáló jószágok jogi természetéről (156—7. I.) stb. szóló fejezetekben találkozunk. Az egykorú szokásjog ismertetése után részletesen vizsgálja i Hármaskönyv téleteit, és vizsgálatából megállapítható, hogy e tételek a szokásjogtól el nem térnek. Somogyi vizsgálatának eredményeként azt állapítja meg, hogy a magyar nemes a történelem egész folyamán gyakorolt végrendelkezési jogot, és pedig az ősiségi törvény kihirdetéséig külön királyi engedély nélkül is, azután azonban az ősi ingatlanok tekintetében csak királyi engedéllyel vagy hozzájárulással. E megállapításával szerző bátran szembehelyezkedik az Eckhart Ferenc és R. Kiss István által vitatott ama nézettel, hogy az említett ingatlanokra nézve 1351. előtt sem volt szabad végrendelkezési jog. Azt ugyan elismeri szerző, hogy a XII. század végéig a végrendeletek tényleg kir. oklevél formájában jelentok meg (55. 1.), de ezt azzal magyarázza, hogy ez csak azért történt, mert az okleveleknek csak a királyi pecsét biztosított érvényességet. Ez természetesen, mint minden értelmezésen alapuló érv nem elegendő a vitás kérdés eldöntésére. Szerző ezzel maga is tisztában van, és állítását, t. i., hogy kir. engedély nélkül is szabad volt a végrendelkezés, az 1222 —1351-ig terjedő korra nézve oklevelekkel támasztja alá (89. 1. 57. jegyzet). Ez okleveles bizonyításnál azonban nem járt el azzal a forráskritikai gondossággal, amit a kérdés fontossága megkívánt volna. Az idézett oklevelek közül ugyanis egyik nem magyar nemes intézkedése; két oklevél csupán osztály az örökhagyó fiai közt; kettőben csak ingókról történik intézkedés; egy végrendeleti formában ugyan, de csak hitbérről és hitelező kielégítésről intézkedik; végül egy oklevél szerző állításának ellenkezőjét bizonyítja, amennyiben a végrendelkező a királyt kéri, hogy a végrendeletileg zálogbaadott föld visszaváltására kötelezze az új adományost (Hazai Okmt. VIII. 43. 1.). Ezzel a végrendelkező tulajdonképen elismeri, hogy rendelkezése királyi jóváhagyásra szorul. Ez okleveles bizonyítás hiányai legfeljebb megingatják, de nem döntik meg szerző állítását, hisz a fentieken kívül más, a külső kritika szempontjából kifogástalan okleveleket is idéz. A kérdés elvi eldöntése az ismertetés kereteit meghaladná, abba tehát bíráló bele nem bocsájtkozhat, annál kevésbbé. mert joggal hiszi, hogy ha fenti elvi megállapítást megdönthetőnek találják. Somogyi kitűnő munkáját alapos válaszra méltónak fogják találni a vitatott kérdés legkiválóbb tudósai is. Dr. Degrc Alajos.