Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 1. szám - Az ítélőbírák választása és a kinevezési jog
14 Az ítélőbírák választása és a kinevezési jog. Irta: Zsoldos Benő, a budapesti kir. ítélőtábla ny. bírája. A bíróságok rendezéséről szóló 1834. évi törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása során, az április 23-iki ülésben foglalkoztak a Karok és Rendek a javaslatnak a bírák választásáról intézkedő 4-ik §-ával, mely akként kívánt rendelkezni, hogy a bírák „a többi köztisztviselőkkel együtt, törvényes időszakok szerinl előforduló tisztválasztás alá tartozzanak". E törvényszakasz parlamenti tárgyalását az elnök rövid felszólalása nyitotta meg. majd Rajdácsy Ferenc, Mosón megye követe azt indítványozta beszédében, hogy ..a bírák célirányos móddal választassanak ugyan, de ha egyszer meg lesznek választva, akkor már csak úgy fosztathassanak meg hivataluktól, ha birói ítélettel ismertetnek arra akár érdemetleneknek, akár alkalmatlanoknak s csak ebben az esetben, vagy ha vagy kihalás, vagy önkéntes k mondás által ürülnek meg a birói székek, — választassanak helyettük mások." Ezt követően tartotta meg emlékezetes beszédét Deák Ferenc, a haza bölcse. Zala vármegyének akkor 31 éves követe, a bírák választása mellett. Fejtegetéseit ezekkel a szavakkal kezdte: ..Kettő az ösvény, melyeknek egyikébe a bírónak függetlensége és lelkiismerete bukni szokott, — kettő, ami a bírót az igazság és becsület útjáról eltántoríthatja: a félelem és haszonlesés. Vigyázzunk, hogy midőn e két rossznak egyikét gátolni akarjuk, a másiknak még tágasabb mezőt ne nyissunk!" ..Kéllek1 biztosítás van a bíróság visszaélései ellen, — mondotta később beszéde folyamán Deák Ferenc, — melyeknek egyikét meg kell a gondos törvényhozásnak állapítani, t. i. az állandóságot tökéletes nyilvánossággal, felelet terhével, sajtószabadsággal és a bíráknak jó, sőt gazdag fizetésével párosítva, — vagy az időnkénti szabad választást." Legfontosabbak ennek a beszédnek záró szavai. ,.Annyi bizonyos, — szólt emelkedettebb hangon Deák, — hogy az állandóság elegendő biztosságot nem nyújt, míg ellenben az időnkénti szabad választás mégis nyújt némi biztosságot, mert ellensúly gyanánt gyengíti a haszonlesésnek kisértő ingerléseit . . . Iparkodjunk a tisztválasztás hiányainak orvoslásán, de a kiszökések miatt magát az intézetet meg ne rontsuk, el ne vessük legszebb jussát nemzetünknek, mert ha egyszer megfosztjuk magunkat az időnkinti szabad ..választás kincsétől, azt visszanyerni soha többé hatalmunkban nem fog állani. Kn a bírák örökössége ellen szavazok!" Deák Ferenc mélyhatású beszéde után felszólalt még Majiliéniji Antal, Hont megye követe és első alispánja a választás