Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 6. szám - A csendestárs jogkörhiánya a betéti társaság, mint vállalattulajdonos társtagalkalmazotti nyugdíjkötelezettségének vállalásánál

250 cégnél szegődött idegen szolgálattevővel egyenlő tekintet alá esik — mondja a kúriai ítélet — még nem jelenti, hogy a családtagnak vagy a társtagnak nyugdíj a társaság részéről, éppen úgy kötelezhető, mint az idegen alkalmazottaknak. Sőt — mondja a kúriai ítélet — abból, hogy a társasági szerződés ugyanennek a fejezetnek további részében a társasági munka, vagy érdem jutalmazásának mibenlétét kifejezetten meghatározza, anélkül, hogy nyugdíjat is megállapítana, éppen arra kell okszerűen következtetni, hogy a társasági szerződés a családtag vagy társtag részére való nyugdíjkötelezést tudatosan mellőzte. Áll ez — mondja a kúriai ítélet — annál inkább, mert a Családi Egyezmény ,,a nyugdíjra gondolt ugyan, de azt csupán a kötbérekből alakítható, az alapszerződés szolgálattevő nyugdí jaztatására irányzott alap ' javadalmában jelölte meg, és a családtagoknak mindenekelőtt vállalkozói voltát kiemelve, hangsúlyozza a kúriai ítélet, hogy a családtagok jövedelme befektetett alaptőkéjük aránya szerint az osztalékban keresendő, nem pedig a fizetésben, ami a vállalat remélt jövedelmezőségének inkább előlegezéséül tekinthető"; így tehát ,,a fizetés is mérsékelten határozandó meg". A tényleges szolgálat után járó mérsékelt fizetésen felül a szolgálat megszűnte utáni időre szóló nyugdíj megállapítása e szerint a Családi Egyezményben kitűzött céllal, a családalapítótól leszármazottak érdekközösségével és kölcsönösségével ellenkezik". Mindez az érvelés mindenekelőtt amiatt nélkülözi az objektív bizonyosságot, mert az idevonatkozó gondolkozási folyamat nem állítja be az okság viszonyába azt a tényt, hogy a felvetett probléma megoldásánál itt nem a társ- illetve családtag, mint betéti társasági vállalkozói tag, hanem ezektől teljesen külön álló jogi fogalom, a szolgálattevői munkavállalói jogi fogalom szerepel. Abból a szempontból tehát, hogy a szolgálattevő társtagot, mint munkavállalót a munkaadóval idevonatkozóan kötött szerződés szerint illeti-e nyugdíj, teljesen jelentőségnélküli tény, hogy egyébként illeti-e és mikor illeti a társaság tagjait nyugdíj. Ezt a két problémakört összezavarni nem szabad. A vállalat tulajdonosa, a betéti társaság, mint munkaadó az adott esetben nem társtag részére, hanem a társtagi minőséggel pusztán csak személyileg egybeforrt szolgálattevő részére a társasági tagbeli rendes működési körén túlmenő szolgálati teendőket' tárgyazó, rendes szolgálati tevékenység további ellneértékéül és elismeréséül állapította meg a nyugdíjat. Nem a csendes társaság, hanem pusztán csak annak a vállalatnak a tulajdonosa, a betéti társaság állapította meg a nyugdíjat, amelyben az alaptőkés, azaz a csendestárs pusztán csak az ő vagyoni betétével, az alaptőkéjével és pedig csak úgy vesz részt, hogy azt a vállalat tulajdonosának a betéti társaságnak rendelkezésére adni köteles. A kiindulásul szolgáló tételt az ítélkezés a következtetésének folyamatába tévesen állította be és ez a tételtéveszés, párosulva a szillogizmusban szereplő jogi fogalmak hiányosságával, a következtetés oksági