Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Részben önokozta kár a tárgyi felelősség körében

ki Pap Józsefnek az ügyvédség körüli elévülhetetlen érdemeit, titkári, elnökhelyettesi, végül hosszú elnöki kiváló működését. A javaslathoz Rusznyák Samu, Rásó Lajos és Pénzes Mihály ka­marai tagok szóltak hozzá, majd a közgyűlés egyhangú lelkese­déssel elfogadta a javaslatot. A hivatalos közgyűlés ezzel végetért, de a közgyűlés tagjai a nagy számban megjelent előkelő jogászközönséggel továbbra is együttmaradtak, hogy tanúi legyenek Pap József arcképe leleple­zésének és hogy az új tiszteletbeli elnököt, akit küldöttség hívott a terembe, ünnepelje. Az ünnepi beszédet Medvigy Gábor mon­dotta, majd sorra köszöntötték az ünnepeltet Osvaid István, a Kúria elnöke a biróságok, vitéz Moór Gyula a Pázmány Egye­tem jogi karának dékánja a jogi kar, Aradi Béla a pestvidéki kamara elnöke a vidéki kamarák nevében és még számosan. Az üdvözlések után Pap József mondott érdekes és megható emlékezésekkel teli beszédben őszintén átérzett köszönetet. A kamarai ünnepségek után tartotta a Ribáry Ügyvédbaráti Társaság szokásos évi szolidaritási estélyét, amelyen ezúttal Pap József tartotta nagy hatással a serlegbeszédet. Fittler Dezső emlékezete. Az Országos Ügyvédszövetség néhai nagynevű elnökének: Fittler Dezsőnek emlékezetére f. évi november hó 30-án nagyszabású emlékünnepélyt rendezett a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében. Az emlékünnepélyen nagyszámú előkelő közönség vett részt,a melynek soraiban ott láttuk elsősorban a megboldogult özvegyét és gyermekeit, majd Osvald Istvánt, a m. kir. Kúria elnökét, Puky Endrét, a közigazgatási bíróság elnökét, dabasi Halász Lajos ny. koronaügyészt, dr. Lázár Ferenc felsőházi tag, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökét és a vezetése alatt álló öttagú közjegyzői küldöttséget, az ország összes kamaráinak és az Ügyvédszövetség osztályainak a kiküldötteit stb. stb. Az ülést dr. Király Ferénc m. kir. kormányfőtanácsos, az Országos Ügyvédszövetség másodelnöke nyitotta meg és kegye­letes szavakkal emlékezvén meg Fittler Dezsőről, felkérte dr. kái­noki Bedő Sándor m. kir. udvari tanácsos, az Országos Ügyvéd­szövetség elnökét, hogy tartsa meg nagynevű elődjéről az em­lékbeszédet. Dr. káinoki Bedő Sándor magasröptű előadásában plasztikusan tárta fel Fittler Dezső alakját, működését és szel­lemét és fogadalmat tett, hogy a Szövetséget Fittler Dezső hagyo­mányaihoz híven fogja vezetni. A nagy tetszéssel megtartott emlékbeszédet dr. Király Fe­renc másodelnök köszönte meg, ki is hitet tett Fittler Dezső emlékének örökkön való ápolása mellett. A Magyar Jogász-egylet közgyűlése. A Magyar Jogász­egylet 1935. december 14-én tartotta rendes évi közgyűlését dr. Osvald István elnöklete alatt. A közgyűlést dr. Magyary Zoltán nagyszabású előadása ve-

Next

/
Thumbnails
Contents