Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Részben önokozta kár a tárgyi felelősség körében

34 Részbeni önhiba esetén azonban a tárgyi felelősség rendszerében elvileg rendszerint nem következik be a tárgyi felelősséggel tartozó felelőtlenség már csak azért sem, mert a részbeni önhiba nem rontja le teljesen a tárgyilag felelős oldalán azt a felelőssági alapot, amit a jogszabály vele szemben vétkesség híjján is felállít. Hogy a részben önhibából okozott kár közelebbről mily megítélés alá essék, az nem merőben dogmatikus kérdés, mert ennek szabályozásánál valóban oly kereteket kell a bíróság rendelkezésére bocsátani, amelyek az élet eseti gazdagságának megfelelnek. Ezzel szemben korábbi pvakorlatunk arra vezetett, hogy, mint ezt a 70. döntvény megállapítja, a tárgyi felelősséggel tartozó fél vagy egészen mentesült, vagy az egész kárt tartozott viselni, amely jogszabály a bíróság kezét csáknem teljesen megkötötte. Ha ehhez hozzávesszük az oksági láncolat szövevényét, mely szerint mint a döntvény mondja, a mindennapi élet tapasztalata szerint ugyanannak az eseménynek bekövetkezte több oknak is közös eredménye lehet, úgy megállapíthatjuk, hogy a korábbi gyakorlat egyenesen erőszakot követett el az oksági láncolatok egybefüggésén. Kevesebb súllyal esik latba nézetem szerint az az érv, amelyet dr. Vincenti Gusztáv hoz fel említett tanulmányában, hogy t. i. míg két szembenálló vétkesség találkozása esetén a (kárigény csökkent, esetleg pedig meg sem született, a tárgyi felelősségnek vétkességgel való találkozása esetén, hacsak utóbbi nem volt kizárólagos oka a kárnak, a kárigény mindig teljes egészében fennállott, holott a tárgyi felelősség nem eshetik szigorúbb szabályok alá, mert azt mindenki elismeri, hogy a vétkesség felelősséget fokozó tényező. Igaz, hogy így adott esetben a tárgyilag felelős személynek épen az állhatott volna érdekében, hogy ne tárgyi, de vétkességi alapon mondassék ki felelősnek, mert (eltekintve a vétkesség esetén hátrányosabb elévülési szabályoktól, esetleg a visszkereseti jogosultság hiányától, stb.) a kármegosztás kedvezményében részesülhetett volna. Azonban ennek a beállításnak az általánosítása csak az önhibának a vétkességgel való teljes azonosítása esetén tartható fenn. Már pedig az önhiba nem azonos a vétkességgel, annál kevésbbé, mert a magánjogi értelemben vett vétkesség fogalmi eleme a másra háramló kár, itt pedig a károsultnak legfeljebb saját magával szemben való szándékosságáról, vagy gondatlanságáról lehet szó. Saját magával szemben pedig az ember jogi értelemben vétkes nem lehet, mert önmagával szemben csak erkölcsi kötelezettségei vannak, a jog azonban fogalmilag emberek egymáshozi viszonyát tételezi fel. Magánjogi vétkességről tehát csak annyiban lehet szó, amenynyiben a szándékos vagy gondatlan magatartás csak a másik félnek, vagy legalább annak is okoz kárt, így pl. ha a repülő-