Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - A magyar szerzői jog

219 (16. §-a), amely az egy évi felmondást nem köti ahhoz, hogy á szerződés már bizonyos ideig fennállott légyen; hisz, ha ezt akarják a íelek, nincs akadálya annak, hogy ezt kikössék. Azt a kérdést szerzőnk helyesen oldja meg, vájjon annak a szerzőnek a művét, aki alkaimaztatási vagy hasonló viszonyban áll, átszáll-e a munkaadóra? Ez a kérdés szerzőnk szerint csak a fennforgó összes körülményekre való tekintettel oldható meg, amihez hozzáteszi, hogy rendesen átszáll a munkaadóra. De lege lata ez a kérdés másként megoldhatónak nem igen mutatkozik ugyan, de meggondolást érdemel az, hogy a szabadalmi törvényünk (6. §.), mely szerzői jogon alapul, a szerzőnek (feltalálónak) jogát teljes mértékben a szolgálati és szerződéses viszony mellett is kellőkép biztosítja, aminek részletesebb tárgyalását a helyszűke tiltja. Ez az elgondolás belelát a Szjt. rendszerébe, amely szerint a szerzőnek jogait minél nagyobb mértékben védeni kell Ez a paralellizmus, mely a szabad, törv. és a Szjt. közt kétségtelenül fennforog, még más vonatkozásban is észlelhető, pl. hogy örökösök hiányában sem a szerzői jog, sem a találmányból folyó jog nem háramlik a kincstárra; vagy pl. az az elv, hogy szerzői mű átszállása esetén, a személyiségből folyó jogok nem szállanak át, alkalmazást nyer szabadalmaknál is („Erfinderehre") stb. Igen helyesen hangsúlyozza szerzőnk, hogy a szerző nem részesülne kellő védelemben akkor, ha nem volna bizonyos esetekben meg a lehetősége annak, hogy az átruházott jog visszaszállhasson a szerzőre, mert úgy a szerzőnek, mint a nagyközönségnek is eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy azt a müvet ne rejtsék véka alá. Ebből az alapgondolatból indult ki a Kúria (P. I. 2483/930.), midőn kimondta, hogy ha öt esztendő alatt az, akire a szerző színdarabját ruházta, szünetelteti, a szerző az előadás jogát megvonhatja (az osztr. törv. 20. §. értelmében elég három évig tartó szüneteltetés, ami nézetem szerint a szerző jogát még jobban védi). Az átruházás kérdésénél még említi szerzőnk, hogy ha szerző képző- vagy iparművészeti tárgyakat, vagy fényképészeti műveket másnak tulajdonába bocsátott, ezzel a szerzői jog még nem tekinthető átengedettnek. A szerzői jognak le nem foglalhatása kérdésének beható magyarázata után szerző áttér a bitorlásra és ennek egyes eseteire (Szjt. 5., 6. §.) és arra, hogy mi nem tekinthető bitorlásnak (Szjt. 9. §.). Bármily értékesek és találóak ezek a fejtegetések, azokkal — sajnálatomra — helyszűke miatt részletesen nem foglalkozhatom. Ezért csak a következőkre szorítkozom: Az u. n. plágium magyarázatánál helyesen emeli ki szerzőnk, hogy valamely gondolat maga nem lehet tárgya a plágiumnak, hanem csak a gondolatot megtestesítő mű, és hogy plágiumot csak szándékosan lehet elkövetni, ami azonban nem azt jelenti, hogy gondatlanságból nem lehet bitorlást elkövetni, de ennek nem adják ezt a megbélyegző nevet. Igen helytálló és érdekes, hogy a szerző a