Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 3. szám - Államközi jog
137 ceptiöja útján idegen jogot hoztak be, mi soha sem recipiáltunk önszántunkból idegen jogot, érezvén azt, hogy a magyar nemzet önállóságának főpillérje a saját nemzeti jogunk és mikor a római jog más államokba diadalmasan bevonult, akkor kodifikálta Werbőczy az ő korszakot alkotó Tripartitumát (1514-ben). Habár ez formálisan törvénnyé soha sem vált, az mint szokásjog a nemzet és a bíróságok által elfogadva meg tudta akadályozni azt, hogy az extrém pozitivizmus tényleges uralomra nem juthatott nálunk és így a hazai igazságszolgáltatás fejlődésében igen nagy szerepe volt. Habár az 1848-as szabadságharc elnyomása után a nemzetre rákényszerítették az osztr. polg. törvénykönyvet és habár annak egy része az alkotmány helyreállítása után is hatályban maradt, mindez nem szüntette meg a nép és a jog közti kapcsolatot és a bíróságok mindig megtalálták az útját annak, hogy a hazai jogelveket alkalmazhassák. Ezután szerző igen találóan rámutat arra, hogy Magyarország másfelől nem zárkózott el minden áron a külföldi jogtól, mikor látta, hogy külföldi jogtételek ott teljesen beváltak és nemzeti jogunkkal nem ellenkeznek (keresked. törv., váltótörvény). Koncedálja szerző azt a tagadhatatlan tényt, hogy a német birodalmi jogfejlődés és jogtudomány erősen bele >lyásolta a mi jogunk fejlődését és jogtudományunkat. Azonban eltért a magyar jogfejlődés a német jognak azoktól a tételeitől, amelyek a túlzott liberalismus és kapitalistikus felfogás folyományaként jelentkeztek. Ebből a szempontból felhozza szerző a következőket: Rámutat a házassági vagyonjog terén a közszerzeményre, amelynél a rendi megkülönböztetés érvényesül egyfelől a nemesek és u. n. honoraciorok, másfelől a nem-néemesek közt és ismerteti nem csak e rendi megkülönböztetés — különben közismert — gyakorlati kihatását, hanem igen szépen ennek a rendi megkülönböztetésnek alapgondolatát is. Ismerteti a magyar magánjogi törv. javaslatnak azt a törekvését, amely a rendi megkülönböztetést el akarja ejteni, ami által természetesen a közszerzeménynek a házasság megszüntekori megosztásának az alapgondolata is megváltozik. Végül szerző oda látszik konkludálni, hogy a közszerzeményre vonatkozó rendi megkülönböztetésen alapuló régi és ma is még hatályban levő jog fenn volna tartandó, habár a mai társadalmi viszonyok közt a rendi megkülönböztetés a bíróságnak igen nagy fejtörést okoz és sok perre ad alkalmat. (Mellékesen megjegyzem, hogy nézetem szerint elvileg a magánj. törv. javaslat helyes úton jár.) Igen érdekes szerzőnek a cselekvőképtelen személyek (kiskorúak, elmebetegek) által kötött jogügyletekre vonatkozó fejtegetése. Amíg a német polg. tkv. és az azon alapuló joggyakorlat az individualisztikus felfogás befolyása folytán szigorú határvonalat állapít meg, addisi a magyar magánjog jóval nagyobb rugalmassággal szabályozza ezt a kérdést. Ennélfogva az elmebeteg által kötött jogügyletnél a magyar bíróság abban a helyzetben van, hogy az illető jogügyletet