Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 2. szám - A zendülés jogtárgya. Adalékok a jogtárgykutatás módszertanához

66 •kérdésre semminő választ nem ad, az aligha igényel bővebb indokolást. De ngyanily kevéssé vet az oitialimiazott érdekre világosságot a törzsoselekménynek a 77. §-iban 'Olvasható meghatározása, sőt ez egyenesen kétségéket támaszt la zendülésnek, mint önálló bűncselekménynek jogosul tisága iránt, mert a legbehatóbb elemzés után sem ad magyarázatot arra, imiként léhetsóges egyáltalában az, hogy ia társtertesek, vagy az egymással imás közreműködési (kapcsolatban álló (személyeik számánajk háromra való >ömielikedése már egy a véghezvitt oselekimény által egyébként megtámadott Örddktől teljesen eltérő jellegű érdek megzavarását idézzie elő. Ami végül a szóbainforgó bűnöseiekiménynek a régi Ktbtk. nyomán történt rendszerbeli elhelyezésót illeti, ez csák arra alkalmas, hogy fiélrevezesise a ikutaitót. Abból ugyanis, hogy a törvényhozó a zendülést a „függelemsértés" és a „katonai őr 'elleni bűnitettek és vétségek", tehát a 'bűncselekményeknek 'két olyan kategóriája Iközé illesztette, amelyeknek lényege egyfelől a tisztelet mellőzésében, imiásfelől a paraincis iránti engedetlenségiben áll, csupán arra lehet következtetni, hogy a minket érdeklő bűncselekmény Ikarakteriisztikonját is az előljáróij tekintély és akarat megtámadása ktépezi. Aminthogy pl. Dangelmaier -nem is vonakodott ily álláspont elfoglalásától és a zendülést egyszerűen a függelemsértés magasabb fokának tekintétte,16) ia Ktbiik. javaslatához If űzött miniszteri indokolás pedig engedetlenségi cselekménynek mj'ilva'nítja azt.17) A „szolgálati írend" fogalmánalk megismerése ós nevezetesen annak kimutatása után azonban, hogy a zendülés tényátladékát bármely katonai tszolgálati kötelességet im egál lapító normával való szembehelyezkedés kimerítheti, a tmiost említett nézetek tarthatatlansága nyilvánvaló. Itme látjük, hogy a zendülésnél a jogtárgy megállapítására általában alkalmas körülmények mindegyike cserben hagy minket és ez arra kényszerít, hogy a belható kutatás útjára lépjünk. Ez a kutatás többnyire ügy történik, hogy iá jogtudomány művelője sorraveszi mindazokat az érddkeket, amelyeik az illető bűncselek'móny jogtárgyaként egyáltalában iszóbajöhetndk ós azután ezek 'közül azt választja ki, amelynek a vonatkozó íbüntetőrendelkezésökkel való oltalmazása és így jogitárggyá nyilvánítása mellett nézete szerint a legnyomiatékoisaibb érvek szólnak. Ezúttal azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, nl°gy 'a jogtárgylkutatásnak egy olyan nijszerű módszerét alkalmazhatjuk, amely ezt a imost említett többé-ikevésbbé Önkényes és tudományos szempontból mindig bizonyos miértékig kétes értékű eredményt maga után vonó eljárást mellőzhetővé teszi. Erre a (módszerre Max Grünhut-nsik „Methodische Grundlagen der 1B) Dangelmaier: Die Millitár-Verbrechen und Vergehen (1884.) 54. L 17) Min. ind. 44. I