Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 2. szám - A felülvizsgálati bíróság feloldó végzésének kötelező ereje

57 végzéssel, hanem (Ítélettel imondja ki, még pedig miután harmadfokú bíróságról van* szó, mem fellebbezhető ós így alakilag jogerős bírói ítélettel. A német és osztrák feloldó határozat tehát jogerős bírói ítélet alakjában jelenik meg és így aniniaik hatályával bír. Ezzel szemben a magyar feloldó határozat végzés, amely nem létesíthet anyagi jogerőt és inem is alkalmas arra, hogy az ügynek jogi rlészlét végérvényesen elintézze. És ha ezt figyelembe vesszük, önkéntelenül felmerül a kérdés, imiért nem követte ia imi perrendtartásunk a német és osztrák példát abban a tekintetben, hogy 'a feloldó határozatait Ítélet formájába öntse. Az erre a kérdésre megtalálható válasz egyszersmind megvilágítja a magyar perrendtartás alkotójániák felfogását a feloldó végzés kötelező erejére vonatkozólag. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása nem vet világot arra a kérdésre, hogy imáért tért el egyrészről 419. §-ában a végzés kötelező ereje tekintetében, (másrészről 543. §-ában a fél ül vizsgálati bíróság feloldó határozatának ajiakja tekintetében iá német és osztrák jogtól. Nézetem szerint ez kétségtelen mulasztás, de az indokolás kidolgozásának egész történetét kellene elmondanom, hogy e 'mulasztást mgindokoljam; ez messze vezetne és különlben is e cikk keretében nem volna helyén. Ilykép az indokolás segítsége nélkül magunknak kell megkeresinünk az okot arra, hogy <mdórt tért el perrendtartásunk a feloldó határozat alakja tekintetében ia német és osztrák törvénytől. Ha perrendtartásunk alkotója abban a nézetben lett volna, hogy a feloldó végzés végérvényesen és megmásíthatatlanul döntse dl az ügyinek jogi résziét, akikor kétségetlenül megfelelőbb lett volna az ítélet alalkja, aimelyhez az ítélt dolog kölelező erejének nagy foka fűződik. Nem akarom itt részletesen tárgyalni azokat az okokat, amelyek a perrendtartás alkotóját arra bírták, hogy valamely határozatot ítéletnek vagy végzésnek! nevezzen. Ezek az okok többfélék; de ha sorra vesszük őket, csak arra az eredményre juthátunk, hogy az egyedüli okot arra, hogy a felülvizsgálati bíróság feloldó határozata végzés és nem ítélet legyen, én csak abban találom, hogy a törvény alkotója nem akarta ezt a feloldó határozatot oly messzemenő kötelező erővel felruházni. De különben, ha általánosságban áll is, hogy a német és osztrák felülvizsgálati bíróság feloldó határozata ítélt dolog erejével dönti el a jogi kérdést, lőtt is a birói gyakorlat áttörte ezt az elvet. Különösen ha a feloldó határozat után olyan új törvényt alkottak, amely a feloldó ítélet jogi álláspontjától eltér. Ily jogszabályváltozás ese'Jaben az irodalom is azon az állásponton van, hogy a feloldó határozatban foglalt jogi álláspont még a fellebbezési bíróságot sem köti, annál kevésbbé kötheti a felülvizsgálati bíróságot. (Hellwig idézett munkája 857. lap és az ott idézett legfelsőbb bírósági gyakorlat.)