Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - A döntvény "visszaható" ereje. 1. [r.]

267 gatási) funkció, Grosschmidnál ilyen kifejezett formulázásban nem találjuk meg. De az, amit ebben az /irányban Grosschmid mond, nem érthető másképen: .,. . . az itétötanács megkísérelheti a kitérést a neki nem tetsző elvi megállapodásnak az alkalmazása elől." De ez nem jelenti azt, „hogy jne tartoznék alkalmazni a döntvényt, ha azt a teljes ülés nem találja megváltoztatandónak. illetőleg, hogy ne tartozzék alkalmazni a döntvényt, a mely a korábbi döntvényt megváltoztatandóknak találta." Tehát ,,. . .az elvi megállapodás az Ítélkező Curiára/ nézve nemcsak kötelező, hanem sőt kötelezőbb még, mint a /törvény is ..." (777. 1.) „Semmi kétség, hogy az itélő-tanáes, amely, bárminő alapos megokolás mellett bár az elvi megállapodással nyíltan ellentétbe helyezkedik, a fegyelembe iSÚlyosan beleütköző cselekményt követ el. Ugyanolyaténképjm, valamiként az a pénzügyi „tisztviselő", aki elég vakmerő sjriletve annyira vakmerő volna, hogy a törvénynek az ő saját fejecskéje szerint való érteményét szembeállítsa a felettes hatóság által kötelezővé tett értelmezéssel. Már értve mindig csak a hivatalos ténykedéseiben. . . Sőt nyilvánvalóan a fegyelembe ütköző, vagyis még mindig „hivatali kötelesség vétkes megszegése" ... az is, ha gondatlanságból, vagy mondjuk szórakozottságból mellőz s illetőleg hagy figyelmen kívül az itélő Curia valamely az illető ügyhöz lényegesen odatartozó elvi megállapodást „az ügyek elintézésénél". Ezért „az elvi megállapodás az itélő tanácsra nézve a Curiának kötelezőbb, mint a törvény. Ami olyanképen valólag kategorikus parancs reánk, s illetőleg valamelyikünkre nézve, hogy annak súlya alól a törvénynek ellenkező érteményére való hivatkozás által sem térhetünk ki: az nyilván parancsolóbb számunkra, mint maga a törvény. S ugyanerre az eredményre jutunk, ha a dolgot arról az oldaláról szemléljük, hogy a parancsnak vakon követése által, s illetőleg azt vakon követve, föl vagyunk mentve annak terhe és vádja alól, hogy a törvényt s illetően) annak valódi igazi értelmét figyelmen kívül hagynók. Már pedig ez hiszen az imént s illetőleg az épen csak az előbb elmondottak s illetőleg kifejtettek szerint a Curiai itélő-tanácsnak ebben a dologban az 1881. évi törvény által megteremtett helyzete;" (780. 1.) „a döntvény parancsol előbb s csak annak mintegy a háta mögül a törvény." De világosan kimondja Grosschmid azt is, hogy „az eddigiekben kimutatott kötelező erő csupán belszerszervezeti, vagyis rendtartásszerű kötelezés a Curia itélő-tanácsaira s illetőleg e tanácsok tagjaira nézve. Ezen a ponton igen jó hasznát vehetjük James Goldschmidt megkülönböztetésének8), aki kifejti, hogy a törvény— és általában a jogszabály — kettős természetű: egyfelől zsinórmértéke a bírói ítélkezésnek, másfelől parancs az alattvalókhoz. Grosschmid meggyőzően fejti ki, hogy a döntvény parancs a bíróság 3) Der Prozess als Rechtslage.