Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - Végrehajtási vagy telekkönyvi ügynek kell-e tekinteni a "védett birtok" telekkönyvi feljegyzésének törlése iránti eljárást?

27 Amíg ugyanis az ügyvédi képviseletet a meghatalmazás becsatolásával feltétlenül igazolni kell akkor, ha a törlési kérelmet, mint telekkönyvi ügyet vonjuk elbírálás alá, laddig erre nincs szükség az esetben, ha a kérelmet végrehajtiási ügynek minősítve, ,a végrehajtási eljárást megelőző, vagy abba közbevetett eljárási szaknak vesszük, mert ebben az esetben a per vitelére adott meghatalmazás a Pp. 104. §-a értelmében erre az eljárásra is kiterjed. Ennélfogva ennek igazolására éppen úgy nincs szükség, mint ahogy nincs szükség az ingatlan árverés kérésére vagy zárlati kérelem esetén. Ilyen módon a meghatalmazás igazolása csak azokra az esetekre szorítkozik, amikor per vitelére szóló meghatalmazás még nincs, mert ezekben az esetekben az ügyvédi meghatalmazás bemutatása elkerülhetetlen. Lényegesen nagyobb jelentősége van azonban a felvetett kérdésnek akkor, ha azt a törlés tárgyában tartott meghallgatás költsége szempontjából vizsgáljuk. A 16.200/1933. M. E. sz. rendelet 24. §-a szűkszavúan csak annyit mond, hogy a meghallgatás költsége a gazdaadóst terheli akkor is, ha a szolgáltatásokat a tárgyalás napján teljesítik és a törlési kérelmet emiatt el (kell utasítani. Ez a rendelkezés tehát csak azt a kivételt határozza meg, amikor a gazdaadós a kérelem elutasítása ellenére is a költséget viselni kénytelen. Tévedés volna azonban olyan magyarázatot adni, mintha ezzel a rendelkezéssel a 16.200/1933. M. E. sz. rendelet 24. §-a azzal a birói gyakorlatban következetesen kifejezésre hozott elvvel akart volna szembehelyezkedni, hogy a perenkívüli eljárásban az ellenfél ,a költségben nem marasztalható. Ha a felhívott rendelkezésnek ez lett volna a célja, akkor nem lett volna elég annak kimondása, hogy a meghallgatás költsége a gazdaadóst terheli, hanem továbbbmenőleg ezen új kötelezettség nem teljesítése esetére megfelelő kényszereszközök igénybevételére kellett volna a hitelezőt feljogosítani. Ezzel szemben a gazdavédelmi rendeletekben nem találunk olyan rendelkezést, amely a tárgyalási költség behajtásának mikéntjét szabályozná, sőt nem sújtják külön joghátránnyal ia gazdaadóst arra az esetre sem, ha a tárgyalási költség megfizetését elmulasztja is. Már pedig ilyen rendelkezés hiányában a tárgyalás költsége csak körülményesen volna behajtható még akkor is, ha a hitelező követelése jogerősen meg volna ítélve. Ugyanis a felhívott szakasz nem ad kifejezetten jogot íarra, hogy a telekkönyvi hatóság a meghallgatás költségét végrehajtás terhével állapítsa meg. A hitelező tehát ,a javára megállapított költség behajtása iránt újabb pert volna kénytelen folyamatba tenni, vagy pedig a telekkönyvi hatóság a felhívott szakasz túlhajtott s a rendelet célján messze túlmenő magyarázatával a gazdaadóst végrehajtás terhével volna kénytelen kötelezni a meghallgatás költségének megfizetésére. Természetesen ebben az esetben a költség behajtása külön végrehajtás kérése és elrendelése nélkül nem volna lehetséges. Mondanunk sem kell, hogy úgy a költség behajtása iránti per, mint a külön végrehajtás kérés a költségek jelentékeny szaporodását idézné elő, ami úgy a gazdaadós, mint a hitelező szempontjából nem volna kívánatos, de nem állanak