Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - A bűnvádi perrendtartásban szabályozott rendkívüli perorvoslatokról. 1. [r.]

16 széleskörű felélesztése csak igen nehezen és csak az individualizmus­fokozatos térhódítása mellett kerülhetett bele a kódexbe. Elfogadható tehát, hogy a törvényhozó mindkét iriányban előre szigorúan megszabott korlátok között kivánt csak teret engedni a jogvita felelevenítésének. Annak a határnak a megvonása, ameddig ez a revízió megenged­hető és illetve megengedendő: a legnehezebb büntetőpalitlkai kérdések közé (tartozik és meg kell állapítanunk, hogy épen ezt a kérdést a magyar törvényhozó alakjogi alaptörvényünkben az ideálisát megköze­lítő módon oldotta meg. A külföldi törvényhozások nagyobb része az újrafelvételi csak mint az elitélt javára szolgáló intézményt ismeri s a mi törvényünk azok 'között, amelyek az in peius való ujrafelvételt megvalósították, az újrafelvételi a felmentett vagy enyhébben elitélt terhére a legtágabban szabályozza. Noha ezen a ponton talián helye lehetne a 450. §. 2. pont­ját illetően olyan kivánságnak, hogy az elitélt terhére az ujrafelvétel csupán azon esetben engedtessék meg, ha az enyhébben elitélt — új tény vagy bizonyíték erejénél fogva — a törvény által tízévi vagy an­nál hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő cselek­ményben jelentkezik elitélendőnek,*) egészben véve változatlanul he­lyesnek fogadhatjuk el az an peius-ujrafelvétel jelenlegi törvényi sza­bályozását. Szemben különösen a 'külföldi irodalomban még ma is gya­kori véleményekkel, megnyugtatónak és jogpolitikailag is helyesnek mutatkozik törvényünknek az az álláspontja, hogy az újrafelvételi a felmentett vagy enyhébben elitélt férfiére is megengedi. A történelem tanúsága szerint nemcsak az járhat veszedelmes hatással a társadalom­ban, ha ártatlan egyén Ítéltetik el, hanem az is, ha a bűnös nem veszi el igazságos büntetését. A ténybeli tévedés folytán elitélt vagy súlyosab­ban elitélt egyén igazságának érvény re juttatását nagy fokban elősegíti a felmentett vagy csak enyhébben elitélt egyén terhére megengedett ujrafelvétel lehetősége, mert a közösség és az egyén viszonylatában szükséges s általában igazságosnak érzett egyensúly gondolatát szolgálja. A maradandóság jegyében született szociális gondolat nyomán kiala­kuló, közjogi irányban is ható, közösségérzés és tudat, amelynek ma sokfelé szenvedelmes és gyakorta torz alakzatait látjuk, aligha is tenné a jövőben biztosan fenntarthatóvá újrafelvételi jogintézményünket, ha az csak az elitélt javára szolgáló revíziót ismerné. De épen itt találkozunk törvényünk egy olyan nevezetes tévedé­sével, amely a múltban sok nehézséget okozott s még ma sem jelent­kezik orvosoltnak. Az ujrafelvétel — úgy mondhatnók: anyagi — sza­bályainak a gyakorlatban legfontosabbikát a 446. és 449. §-ok 3. pont­jai szabályozzák és pedig — amint erre rrfár 1900-ban .nagy éleslátás­sal rámutatott Vámbéry Rusztem a Magyar Jogászegyletben „Az ujra­felvétel a bűnvádi perrendtartásban" címen tartott nagyszabású előadá­sában — egymástól eltérően akként, hogy az elitélt javára megenge­dett ujrafelvételt a törvény ahhoz Mti, hogy az érvényesített új tény *) Dr. Mendelényi László: Bűnvádi Eljárási Jog. IV. 37. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents