Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 4. szám - A "színaranyban" valorizált kövezelések problémája és az új arany-rendelet

Közben az aranyfizetési kérdést annak egy másik oldaláról is újabb szabályozásnak vetették alá a „pengő értékre szóló pénzkövetelésnek aranypengöben való meghatározása tárgyában" 1931. augusztus 15-én kiadott 4560/1931. M. E. számú kormányrendelet (röviden: arany-pengő rendelet) és ennek pótrendelete a 4600/1931. M. E. sz. alatt ugyanezen év aug. 28-án kiadott kormányrendelet. A részletkérdéseket egyelőre figyelmen kívül hagyva, mindezek a fentebb részletesen felsorolt kormányrendeletek lényegileg azt a jogállapotot statuálták, hogy a kifejezetten aranyban vállalt fizetési kötelezettségek érvénye továbbra is fennmarad ugyan, de számolva az adott gazdasági helyzet tényleges lehetőségeivel, az adós törvényes fizetési eszközökben (pengő-bankjegyekben) is érvényesen teljesíthet, éspedig az aranypengő paritásán átszámított összegben, feltéve, hogy a hitelező az így felajánlott fizetést vissza nem utasítja, amely esetben viszont az adós a rendeletekben körülírt törvényes halasztást kap egészen a transzfer-moratórium és ezzel kapcsolatos arany-fizetési moratórium végéig, amely a legutóbbi rendeletek szerint ezidőszerint 1935. december hó 22-ig van meghosszabbítva. A fentebb körvonalazott jogállapotban igen lényeges változásokat teremtett a közelmúlt napokban (márc. 6-án) életbelépett 2360/1935. M. E. számú új kormányrendelet^ amelynek részletes címét, illetőleg pontos tárgy-megjelölését már a bevezető részben idéztem. A leglényegesebb változás — mondhatni rendszerváltozás — a korábbi állapothoz képest tulajdonképen abban áll, hogy magának az aranynak, mint anyagnak belföldi szabadforgalma eddig egyáltalán nem volt korlátozva, míg a szóbanlevő rendelet egyrészről az aranykészletek bejelentési kötelezettségét rendelte el, másrészről az aranynak mint anyagnak szabadforgalmát a jövőre nézve lényegesen korlátozta. Ezekből az általános rendelkezésekből, amelyeknek részletei különösen a rendelet 1. §-ában találhatók, okszerűleg következnek azok a jogügyleti korlátozások, amelyeket a rendelet 2. §-a deklarált s amelynek jogilag leglényegesebb rendelkezései a hivatkozott rendeletszakasz 1. és 2. pontjaiban olvashatók. Az újabb jogi korlátozások lényege abban áll, hogy ezentúl a Nemzeti Bank engedélye nélkül egyenesen „tilos" valamely pénztartozást „arany-szolgáltatásával" teljesíteni és általában „tilos" olyan jogügyletet kötni, amelynek tárgya „arany szolgáltatása". Igen érdekes a szóbanlevő rendeletszakasz utolsó bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a fentebb meghatározott „tilalom" a 410/1932. M. E. számú rendelet — vagyis a fentebbi fejtegetésekben részletesen ismertetett ú. n. arany-fizetési alaprendelet — és a vonatkozó pótrendeletek hatálya alá eső tartó-