Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 4. szám - Tiszta jogtan

138 szer erősen végletes álláspontját a tradicionális jogi felfogástól elválasztja. Ezekből a szempontokból veszem az alábbiakban vizsgálat alá Kelsen „Heine Rechtslehre" című legfrissebb munkáját, amely a karácsonyi könyvpiac újdonsága gyanánt jelent meg.6) 6. Kelsennek ez az új müve eddigi tanításainak rövid 154 oldalon való tömör összefoglalása. Azáltal, hogy igen érthetően és világosan, csupán a lényeges alapgondolatok kifejtésére szorítkozva adja elő elméletét, annak körvonalai sokkal élesebben bontakoznak ki, mint eddigi munkáiban. S míg eddigi műveiben, — így az ugyancsak összefoglaló jellegű „Allgemeine Staatslehre'-ben is, — az államtan szempontjai irányították vizsgálódását, addig ebben a legújabb munkájában az államtani szempontok fölé emelkedő valóban általános jellegű jogelméletet igyekszik adni. Kitűnik ez egyrészt abból, hogy most már az interpretáció elméletét is beilleszti rendszerébe, ami elsősorban a civilisztikát szokta érdekelni, bár joggal tekinthető az összes jogágakat egyformán érintő problémának. És kitűnik másrészt abból is, hogy az államjoggal szemben fokozottabb figyelmet fordít a nemzetközi jogra, amelyben az egyes állami jogrendszerek összetartóját és végső alapját látja. A nemzetközi jognak ez az előtérbe tolása egyben részbeni feladása Kelsen eddig erősen hangsúlyozott ama tanításának, amely a jogot az állammal, az államot pedig a joggal azonosította, mert hiszen a nemzetközi jogon nem állami jogot ért s távol áll a világjogrendnek megfelelő világállam elgondolásától is. Bár az előszóban Kéken maga akként jellemzi új munkáját, hogy az csupán eddigi vizsgálódásainak eredményeit foglalja össze (VIII. 1.), műve már az előbb elmondottaknál fogva több ennél. És különösen többet mutat ennél akkor, ha az előbbi pontban említett szempontokból vizsgálva legújabb könyvét, a „tiszta jogtan" fejlődésének egy újabb szakaszát, vagy legalább is egy újabb fejlődési szakának kezdetét látjuk benne. 7. Ami mindenek előtt kellemesen lep meg ebben a munkában, az az ismeretelméleti fejtegetéseknek teljes hiánya. Ugy látszik Kelsen maga is igyekszik jogelméletét akként megalapozni, hogy annak elfogadása ne függjön egy bizonyos ismeretelméleti álláspont elfogadásától. Nem akarjuk azt állítani, hogy a jogelméletnek nincsen szüksége filozófiára. Kétségtelen, hogy a filozófiából veszi végső szempontjait. Nézetünk szerint azonban mégsem a jogelmélet területe az a harcmező, amelyen a vitás filozófiai álláspontok évezredes küzdelme eldöntendő. 6j Huns Kelsen: „Reine Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche í'roblematik". 1934., Franz Deuticke, Leipzig und Wien. — XV + 236 old., RM 8, kötve RM 10.60.