Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 10. szám - A végrehajtási törvény 104. par.-a és a hatósági bizonyítvánnyal való nagyobb értékmegállapítás

355 kialakulása a kedvező irányiban, hogy minél magasabb árban keljenek el az ingóságok, mind a végrehajtató, mind a végrehajtási szenvedő érdeke volt, ami természetes is, mert mindenki szabadulni igyekezett kétes fedezetű követelésétől és nyomasztó adósságától. Amíg sikerült az árverésekre megfelelő számú érdeklődőt felhajtani, nem is volt semmi baj, mert a határozott szándékú vevő gondolkodás nélkül licitált rá az u. n. hivatásos árverési vevőkre. Amint azonban a gazdasági viszonyok romlása az árverési vevők sorait félelmetesen megritkította, a kikiáltási ár fokozatos leszállítása ijesztő méreteket öltött, amit a hivatásos vevőknek megállítani nem állott érdekükben, igv állott elő az a helyzet, az 1920-as évek végén, hogy a 20 pengőre becsült ingóság 1—2 pengőért, esetleg 50 fillérért cserélhetett gazdát, minthogy ennek semmi akadálya nem is volt; ennek folytán sem a követelés nem elégült ki, sem az adós nem szabadulhatott, helyette egy harmadik tábor bizonytalan alakjai jutottak busás jövedelemhez, mert a potom pénzért vásárolt ingót igen sok esetben csak a szomszéd faluig kellett elvinni s máris értékesíthető volt 500—1000%-os haszonnal is. Nyilvánvaló, hogy úgy a hitelező, mint az adós érdekeit volt hivatva 1931. január l étől védeni a T. E., mely a 74. §-al a fenti 107. §-t kibővítve jogot ad bármilyen érdekeltnek arra, hogy a költségek előlegezése mellett a lefoglalt ingóságok értékének szakértői megállapítását kérhesse. A szakértőnek e §. szerint azt az árat kell megállapítani, amelyet a lefoglalt ingóért az árverés idején és helyén el lehet érni. Ez a szakértő által megállapított ár lett a kikiáltási ár, melynek egyharmadán alul iaztán a végrehajtást szemvédő hozzájárulása nélkül az ingóság az első árverésen nem adható el. Ez a 74. §. az ut. bek. ben a mezőgazdaság vagy kisipar körébe tartozó ingóságok értékmegállapítását a kiküldöttnél helyhatósági bizonyítvány útján is lehetővé teszi és pedig bármely érdekelt részére. A gazdasági élet időközbeni nagyméretű változásai folytán a gyakorlati élet követelményeit azonban nem elégítette ki teljesen a T. E. 74. §-a. A még fennálló hézagokat 1931. október 17-től az 5610/1931. M. E. sz. rendelet volt hivatva betölteni, mely a 24. §-ban kimondja generális korlát gyanánt, hogy 1932. X. 31-ig ingóságot árverésen a kikiáltási ár kérharmad részénél alacsonyabb áron nem lehel eladni. Azonkívül a T. E. 74. §-a ut. bekezdését hatályon kívül he^ezve, az eddig csak a mezőgazdaság és kisipar körébe tartozó ingóságok privilégiumát, a helyhatósági bizonyítvánnyal való új érlékmegállapítást kiterjeszti minden ingóságra, amikor a 2. bek. kimondja, hogy bármely érdekelt az árverés alá bocsajtásig helyhatósági bizonyítvánnyal igazolhatja, hogy az ingóság a végrehajtási jegyzőkönyvben feltüntetett becsértéknél nagyobb értékű és ilyenkor az ingót ezen az áron kell kikiáltani. De a gazdasági élet vihara inem ült el, hanem újabb mesgyét szántott. Ennek eredménye a 63.000 1932. M. E. sz. rendelet, mely a 26. §-ával a fenti rendelet 24. § át hatályon kívül helyezi Egyebek-