Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - A tárgyi felelősség kérdése részben önokozta kárnál

318 írók a Reichsgericht gyakorlatával egyezően, általában ia külön törvényben szabályozott tárgyi felelősség eseteire is alkalmazandónak találják a magánjognak a B. G. B. 254. §-ában foglalt általános szabályát, amely a kármegosztásnak teret nyit.6) A kérdés ott, úgy látszik, nem is volt vitás, épen azért nem is részesült bővebb kifejtésben. Hazai íróink közül Grosschmid7) külön alfejezetet szentelt a részben önokozta kár kérdésének. Álláspontját abban foglalja össze, hogy, ha a kárvallottat túlnyomó hiba terheli, nincs helye kártérítésnek. Az ú. n. vétékaráinyos kárviselés elvéről, mint olyanról emlékezik meg, amely felé legalább is igen gravitál hazai joggyakorlatunk. Ezzel a hajlandósággal szemben tartózkodásra int, kifejtvén, hogy az önhiba nem csak megszakítja az okláncolatot, hanem, mint contra-causa, magát ia felelősségi alapot fojtja el s ezért elvileg másképen tesz számot a kártérítési alappal szemben, mint a véletlennek, vagy harmadik személy hibájának hozzájárulása az okozáshoz. Azzal a kérdéssel, hogy a károsultnak a kár keletkezésénél csupán közreható -— tehát nem kizárólagos — hibája felől tett megállapítások a tárgyi felelősség eseteiben is alkalmazandók-e vagy sem, külön nem foglalkozik; de épen az, hogy e tekintetben megkülönböztetést nem tesz, arra mutat, hogy ilyen különbségtevést nem is látott indokoltnak. Ezt a feltevést támogatja az is, hogy a részben önokozta kárról szóló alfejezetben két helyen is8) megemlíti az 1874:XVIII. t.-c. 1. §-át az önhibára, mint kisodró körülményre utaló törvények között; továbbá az a körülmény is, hogy Grosschmid ia tárgyi felelősség eseteire fenntartja a római jogból átvett azt a felfogást, amely szerint a felelősség alapja quasidelictum s ezt a kártérítési alapot a vétkes magatartással ugyanegy csoportba sorozza, kifejezésre juttatván azt is, hogy a kártérítési jognak a mű további részében tárgyalt közös általános tételei főként erre a csoportra és még .a kötelemszegés, vagy olybá vett magatartás eseteire vonatkoznak.9) Almási Antal10) pusztán az 545. E. H.-ra utalással állapítja meg, hogy, ha a sérülést nem kizárólag a sérült önhibája okozta, a vasút felelőssége fönnáll. Arról, hogy a birói gyakorlat által elfogadott ez a tétel a saját nézetét fedi-e vagy sem, számot nem ad. Dezső Gyula11) szintén a birói gyakorlatot ismerteti, amely akkor már nagyjából az 545. E. H. tartalmának megfelelő álláspontra helyezkedett s mintegy ennek az álláspontnak igazolásául megjegyzi, hogy a vasút, mint gazdaságilag erősebb fél lesz felelős akkor is, ha a vasút és a károsult hibája párhuzamosan okozta a balesetet, továbbá, hogy veszélyes üzemnél a felügyeletnek is gondosabbnak kell lennie 6) L. a 3. jegyzietet. 7) Fejezetek kötelmi jogunk köréből, jubil. kiad. I. köt. 697 —70í>. t8) 702. L és 706. 1. jegyzet. 9) i. m. 593. és 598—601. 11. 10) IA kötelmi jog kézikönyve, 1929. II. köt. 993. 1. ") i. m. 145., 163. 11.