Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - A tárgyi felelősség kérdése részben önokozta kárnál

313 a forgalmi ügyletek terén lesz helyénvaló, ahol a jogok és kötelezettségek áttekinthetőségét növeli és ezzel épen # forgalom igényeit szolgálja az, ha a felek jogviszonyai kisebb számú és egyszerűbb jogszabályokhoz igazodnak, az egyéni különbségek elhanyagolásából származó hátrányok jó részét pedig elkerülhetővé teszi vagy legalább is enyhíti az a körülmény, hogy a felek azzal már az ügyletkötés alkalmával számolhattak. Ellenben az ügyleten kívüli — s tartalmuk szerint túlnyomóan 'kártérítési — kötelmeknél ezek az előnyök nem juthatnak érvényre; a méltányosság gondolata pedig, amely a jognak ebben az ágában egyre nagyobb teret foglal el, minden körülménynek figyelembe vételét s ezzel az egyéniesítést követeli. A korábbi birói gyakorlat ezekkel a szempontokkal, úgy tetszik, nem vetett eléggé számot s épen a kártérítési jog terén hozott létre sok olyan, túlságosan általános, merev és emellett elvileg sem helytálló szabályt, amely az esetenkint változó igazságnak esetről-esetre való felderítését és érvényre juttatását megnehezítette. A Kúria újabb gyakorlata —• s itt nem csak a legutolsó évekre, hanem már sokkal korábban megindult folyamatra gondolok — rendre megszabadította az Ítélkezést a reárakott béklyóktól s így fokról-fokra, lassan, d» következetesen halad a szabadabb, méltányosabb és épen ezért korszerűbb kártérítési jog kiépítése felé. Eközben, az akadályok -elhárítása végett, döntvények alkotása is többször szükségessé vált. Ezeknek sorát a 13. sz. polg. jogegységi, majd az ennek helyébe lépett 84. sz. teljesülési döntvény nyitja meg, amely nem csak ŰZ ott közvetlenül eldöntött kérdésben, az ügyek ellátására kirendelt által okozott kárért való felelősség kérdésében hozott létre immár 18 éven át bevált szabályt, hanem indokolásával hatalmas lökést adott a jogfejlődésnek a vétlenül okozott kárért méltányosság szerint adaindó kártérítés tekintetében is. Ezt követte — a jogegységi tanácsnak, majd a teljesülésnek ellenkező döntései után — a baleseti járadék átértékelését megengedő 87. sz. t. ü. határozat, majd a 49. sz. polg. jogegységi döntvény, amely —• több évtizedes ellenkező gyakorlat után — felszabadította a polgári per bíráját a büntető bíróság jogerős marasztaló Ítéletéhez való kötöttségtől; az 52. sz. jogegységi döntvény, amely az 1874:XVIII. t.-c. 9. §-ában meghatározott 3 éves elévülési idő' alkalmazási körét korlátozta akként, hogy azt meni lehet alkalmazni az olyan kártérítési követelésre, amelyet, bárha tárgyi felelősséggel is terhelt személy ellen, de nem a tárgyi felelőssége alapján érvényesítenek; végül a 65. sz. j. e. hat., amely a későbben esedékes automatikus fizetésemelésre a baleset előtt már igényt szerzett balesetet -szenvedettnek a javára rést ütött azon a merev szabályon, hogy a baleseti járadék mennyiségére mindig a baleset előtt élvezett jövedelem összege az irányadó, akár volt annak a változására alapos kilátás, akár nem. Az utóbb említett három j. e. döntvényt az tette szükségessé a Ppé. 70. §-ának 1. pontja értelmében, hogy a Kúriának korábban elfoglalt ellenkező álláspontja a P. H. T.-ba felvett elvi határozatoKban volt kimondva s azoknak az elvi álláspontjától a Kúria eljárt tanácsa el