Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - Büntetőjogi tanulmányok

361 építésének eszköze az osztályharc, ezzel szemben a fasizmus, amely a kol­lektív érdeket az általános nemzeti jólét és gazdagodás előmozdításában látja, feladatául tűzte ki, hogy a kapitalista társadalomban működő azo­kat az erőket, amelyek a termelés eredményességét veszélyeztetik, így első­sorban a tőke és munka közt folyó osztályharcot, kiküszöbölje. Ebből a célból a fasizmus fokozott figyelmet fordít a tőke és munka viszonyának alakulására és annak kollektív munkaszerződések útján való szabályozását a munkaadók és munkavállalók államilag elismert szervezeteire, a szindi­kátusokra bízza. Az előadó ezután ismertette a szindikátusok szervezetére, tagozódá­sára, az állami elismertetés feltételeire és az elismert szindikátusok jogkö­rére vonatkozó olasz törvényes rendelkezéseket és úgy a munka védelme, mint a termelés összhangjának biztosítása szempontjából kiemelte a kol­lektív munkaszerződések jelentőségét, amelyek egy-egy termelési kategórián belül a tőke és munka viszonyát általánosan kötelező jogszabály erejével rendezik. Vázolta továbbá a külön munkaügyi bíróságok (magistrati del lavoro) szerepét a kollektív munkaviszonyokban felmerült jogviták eldön­tésével kapcsolatban. Befejezésül az előadó a fasizmus munkás- és munkavédelmi intézke­déseinek nagy politikai jelentőségét méltatta, amely a munkásság szerve­zeteinek a; nemzeti társadalomiba való szerves bekapcsolásában és ezáltal az egységes nemzeti közvélemény kialakulásában nyilvánult meg. A nagyérdekű előadáshoz dr. Back Frigyes ügyvéd, dr. Medvigy István kir. ítélőtáblai bíró, dr. Virágh Gyula ügyvéd és dr. Beck Salamon ügyvéd szólt hozzá. Részvényjogi reformok Jugoszláviában. — A Zeitschrift für Ost­reoht f. évi októberi számában Milorad Zebic volt belgrádi kerskedelmi minisztériumi osztályfőnök részletesen ismerteti azokat az újításokat, amelyeket a legutóbbi évek törvényhozási munkálatai a jugoszláv rész­vényjog terén megteremtettek. Ezek az újabb rendelkezések szabályoz­zák úgy a részvénytársaságok, betéti részvénytársaságok, biztosítóinté­zetek és hitelszövetkezetek alapításának engedélyezésére és állami felügyeletére vonatkozó módozatokat, mint a részvényesek szavazati jogát és a mérlegkészítési alapelveket. A most említett kérdéseknek egységes szabályozását egyfelől az tette szükségessé, hogy Jugoszlávia különböző területein a korábbi államjogi kapcsolatoknak megfelelően a részvényjogot illetően még ma is eltérő jogszabályok vannak érvény­ben, másfelől, hogy az utóbbi évek gazdasági válsága Jugoszlávia hiteléletében is nyomot hagyott és ez a körülmény az ottani vállalatok érdekében szükségessé tette a mérlegkészítési szabályok (különösen a társaság tárcájában lévő értékpapírok és állapapírok kötelező érté­kelésére vonatkozó szabályok) módosítását és egységes rendezését. KÜLFÖLDI ÉLET.

Next

/
Thumbnails
Contents