Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

300 'korszakban összeférhetetlenségi szabályokat is találunk. Valens császár eltiltja azt, hogy a municipalis decuriok rendjébe tartozó ügyvédek saját községük ellen ügyeket vállaljanak (C. 2., 7., 2.). Egyptomban Ptolemaeus Philaűelphus megtiltotta, hogy az ügyvédek védelmet vállaljanak a kincstár kárára elkövetett bűncselekmények esetén (Pap. Amherst. 33.). Az ügyvédi hivatás értékelése. A római köztársaságban arisztokratikus foglalkozás volt az ügyvédé. A legelőkelőbb és legvagyonosabb családokból származó ifjak ügyvédkedtek és ez volt közpályájuk kiinduló pontja. Nem volt ugyan az előkelő osztály monopóliuma az ügyvédség, mégis kivételesnek teSkintették, ha alsóbb osztálybeli lépett ügyvédi pályára és csak különös tehetséggel érvényesülhetett, mint Cicero. Mégis a köztársasági kornak utolsó évszázada volt az az időszak, amelyben az ügyvédség önálló és életfenntartó hivatássá alakúit, amelyben már olyan emberek is léptek erre a pályára, akik iazt nem a politikai pálya szükségszerű kiinduló pontjának, hanem életcéljuknak tekintették. A principatus alatt pedig a politikai pálya mind kevesebb vonzó erőt gyakorolt az előkelő ifjalkra, az ügyvédség megbecsülése azonban megmarad, sőt viszonylag emelkedik. Az ügyvédi pályát illető külső kitüntetések közül felemlítem a tóga viseletet, egyéb kitüntető előjogokat és kedvezményeket. A toga viselete a köztársaság végén már nem volt általános, hanem csak a hivatalt viselőik és az ügyvédek jártak tógában (Mommsen: Staatsrecht III. 228.). Innen ered az ügyvédeknek az az összefoglaló elnevezése is: „togati" (már Cicerónál pl. pro Caecina 15., 45.). Az ügyvédek a tárgyalásokon a nekik kijelölt ülőhelyeken (alacsony padokon) u. n. subselliumokon foglaltaik helyet, míg a felek s a hallgatóság állva várták s figyelték .az ügy tárgyalását. Az ügyvédéket illető kedvezmények közül felemlítem a mentességet, az adószedés körüli teendőktől. (Theod. C. 2., 7., 3.) Az abszolút császárság idejében az ügyvédek társadalmi elhelyezkedésüknek megfelelő címeket kapnak, így Leo császár a „moderátor provinciáé" címet, Anastasius császár a főtörvényszőki ügyvédeknek nyugalomba vonulásuk után a „clarissimus" címet, a kincstári ügyésznek (advocatus fisci) a „spectabilis" címet adta. E címek értékelése végett megjegyzem, hogy a legfőbb császári méltóságok címe az „illustris" volt, ez után következő cím, amely a császári consistorium tagjait illette, a „spectabilis" s ia harmadik rangnak (a senatori rendüeknek) címe volt a „clarissimus". Ezek a magas címek kifejezik az ügyvédi hivatás nagyrabecsülését, amely Leo császár egyik nyilatkozatálban is a legvérmesebb ügyvédi önérzetet kielégítő módon van megörökítve. Leo az ügyvédi hivatást a katona hivatásával hasonlítja össze, mondván: militant namque causarum patroni, qui gloriosae vocis confisi muniimine laborantium spem vitám et posteros defendunt. (C. 2., 7., 14.) Az ügyvéd szolgálatainak elismerése mindenkoron a honorárium nagyságában jut leggyakorlatibb módon kifejezésre. Ezen a téren is fényes helyzetük volt a római ügyvédeiknek. Közismert római jogi