Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

30! tétel az, hogy az ügyvédi munka az operae liberales közé tartozott, silyen magasabb rendű munkákért bert szerződésben kikötni vagy bíróság útján követelni nem lehetett. Ám ez a látszatra szigorú és előkelő szabály mégsem tette a valóságban ingyenessé ,az ügyvédi munkát, mert a közszokás szerint, illő volt azt megfelelő ihonoráriumimal jutalmazni. Ezen a ponton is mint annyi más esetben, eltérést észlelhetünk az elvont jogszabályok és a gyalkorlati jogélet között. Az elvont jogszabályok szerint az ügyvéd nem igényelhetett díjazást, a gyakorlatban pedig nemcsak rendesen megfizették a honoráriumot, hanem éppen iaz volt a baj, hogy túlságos nagy honoráriumokat fizettek, amelyek ellen törvényhozási intézkedésekre volt szükség. A „becsületbeli'* tartozások megfizetésére a legtöbb emberben mindig nagyobb a készség, mint a bíróilag érvényesíthető tartozásod teljesítésére. Már a lex Cincia (Kr. e. 200 körül) tiltotta a mértéken fölüli honoráriumokat, sőt visszakövetelési jogot adott a túlsókat fizető kliensnek. Ez a törvény sem változtatta meg gyökeresen a gyakorlatot. Nyilván papirostörvény maradt, mint amilyennek példáit a római jogból is ismerjük. Ilyen volt, hogy csak egyet említsünk, a lex Genucia, amely a Ikamatszedést eltiltotta. A lex Gincia hatálytalanságát bizonyítja, hogy később időről-időre felújították rendelkezéseit s mégis adataink vannak az ügyvédek meggazdagodásáról s nagy ügyvédi honoráriumokról. Az ügyvédi pálya jövedelmezőségének klasszikus példáit szolgáltatják a köztársaság végének nagy ügyvédszónoka Cicero és idősebb kortársa Hortensius, akik sok nagy perben voltak ellenfelek. Hortensius is nagy vagyont gyűjtött, Cicero életkörülményeiből pedig, amelyeket elég részletesen ismerünk, az ügyvédség kiválóbbjainak akkori anyagi helyzetéről képet alkothatunk. Cicero családjának szerény vagyona volt, kapott valamelyes vagyont feleségével Terentiával is, akinek néhány római bérháza volt. E viszonylag cselkély vagyoni eszközök azonban nem magyarázhatják - meg azt a nagyszabású nyilvános életet és vagyongyarapítást, amelyet Cicero életében tapasztalunk. Néhány évi ügyvédi praxis után Róma legelőkelőbb és legdrágább helyén, a Palatínuson szerzett magának Cicero egy tágas és értékes lakóházat, ezenfelül több vidéki birtokot és kastélyt. Terentia bérházainak jövedelmét átértékelve évi 25.000.— pengőre, Cicero városi házának beszerzési árát 840.000 pengőre lehet tenni. (Eulenburg; Cicero der Rechtsanwalt. 1932. 20., 32. old. nyomán.) Ha meggondoljuk, hogy ennek a keretnek megfelelő életszínvonal fenntartása és a köztársasági tisztségekre való pályázat és korteskedés, valamint azoknak niegfelelő betöltése óriási költségekkel járt, némi mértéket szerzünk Cicero ügyvédi honoráriumainak rendkívüli nagyságáról. Cicero száműzetése s ezzel bekövetkezett anyagi tönkrejutása és eladósodása után, amikor Rómába visszajöhetett, néhány év alatt újból tekintélyes vagyont szerzett, pedig mindent elölről kellett kezdenie. Az ügyvédi pálya tehát nagyszerű anyagi lehetőségeket is nyújtott. Persze Rómában isem volt minden ügyvéd Cicero s a (kisebb ügyvédeknek (minores advocati, mint Quintilianus mondja), kisebb tisz-