Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

299 ;zése az elismert jogtudósok környezetében való állandó tartózkodás útján azok jogi véleményeinek .kidolgozásánál, megadásánál figyelmes hallgatással, esetleg azotk megvitatásában való részvétellel történt. Itt sem volt tanulmányi idő, vagy képesítő 'vizsga. Még a császári „ius respondendi4" adományozása sem változtatott ezen a helyzeten. Ez csak kitüntetés, de nem képesítés. Jellemző, hogy e kitüntetésért folyamodóknak Hadrianus azt válaszolta: ha képeseknek érzik magukat arra, hogy jogi véleményeket adjanak, ezt megtehetik, ehhez nem kell császári engedély, de kitüntetésért ily módon folyamodni nem illő. (Pomponius D. 1., 2., 2., 49.) A Kr. u. IV. században imár szervezett, állami főiskolák működnek a nagy 'városokban: Rómában, Konstantinápolyban, Berytosban, Alexandriában és másutt. Később császári constitutiók foglalkoznak e főiskolák szervezetével, meghatározzák, hogy hány szónolk-tanár, hány grammaticus, philosophus és hány jogi tanár működhetik az egyes iskoláknál. Az egyes tanárok a köréjük csoportosuló fiatalságnak több évre tagozott tanítási rendszerben közlik szaktudásúikat. Az ügyvédi pálya az abszolút császári korszakban meghatározott jogi tanfolyam elvégzéséhez volt kötve (legum doctrinam solito tempore meruisse), az ügyvédi gyakorlat megkezdése előtt felvételi vizsgát kellett tenni, s jellemző szabály az, hogy a zárt számú ügyvédi testületekbe való felvételnél az ügyvédek fiad előnyben részesültek. (Leo C. 2., 7., 11., 2. Anastasius C. 2., 7., 24., 5.) Az ügyvédek Iközötti versenyt korlátozó szabályok az abszolút császárság idejéig nem voltak. A verseny pedig már a köztársaság vége felé éles volt, mint azt Cicero írásaiból és szónoklataiból láthatjuk. A száz-személyes tábla tanácsai előtt tárgyaló ügyvéd-szónokok igyekeztek nemcsak az ő saját tanácsuk, hanem a többi tanács hallgatósága előtt is feltűnést kelteni. A kiváló ügyvédek arra is vigyáz' tak, hogy a nyilvánosság előtt működésük sikeres legyen, csak olyan ügyet vállaltak, amelyet sikerrel képviselhettek. Hortensius is leimondott Verres képviseletéről, mihelyt látta, hogy az ügy reménytelen. Ugyanannak a félnek több ügyvédje is lehetett s úgy látszik, hogy a tehetős felek túlságba is vitték az ügyvédjeik számának szaporítását (előfordult, hogy 12 ügyvédje is volt egy félnek), mert az ügyvédek számát korlátozó intézkedésekre volt szükség. Hatra korlátozták egy ügyfél részéről alkalmazható ügyvédek számát, ami még mindig elég tekintélyes szám. Az ügyvédi verseny helyi korlátozása volt az a tilalom, hogy a főtörvényszéki ügyvédek a kuriálisok rendjéhez tartozó ügyvédek ne menjenek a provinciákba ügyködni. A köztársaság korszakában az összeférhetetlenség tekintetében sem volt szabályozás. Az ügyvédség gyakorlása nem volt összeférhetetlen a magas köztársasági tisztségek viselésével: consulok, tribunusok hivataloskodásuk ideje alatt is vállaltak ügyvédi munkát. Cicero felrótta Torquatusnak, hogy consulsága idején a Catilina-féle összeesküvők ügyében védelmet ivállalt (pro Sulla 29., 81.). De Cicero megrovása az ügyet illette, nem általában azt, hogy a consul védhessen. A császári