Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

296 Az ügyvédi tevékenységi kör későbbi kialakulása Rómáiban lényegesen eltérő a maitól. Az ügyiéinek perbeli képviselete Rómában nem volt ügyvédi teendő. Az ügyiéi személyesen ügyködött a perben, később helyettest is (alkalmazhatott, eognitor-t, vagy proourator-t, de ez a helyettes a peres í'élnelk rokona, barátja, vagy más bizalmi embere volt és nem ügyvéd. Szerepelt perbeli képviselőként az általános ügyvivő, procurator omnium bonorum, akit ma jószágkormányzónak, ispánnak, vagy üzletvezetőnek neveznénk, aszerint, hogy milyen vagyont kezelt. A perbeli képviselet nem fejlődött hivatásszerű foglalkozássá, mert egyrészt jogi tudást, ékesszólást és gyakorlatot nem igényelt, másrészt a perbeli képviselő anyagi Ikockázata oly nagy volt, hogy azt az ügyféltől távol álló személy nem is vállalhatta magára. A peres fél maga és perbeli képviselője is a jogban járatlan laikus, a hatóság előtt ismeretlen magánszemély, aki jogi tanácsra, stekintélyes, ismert személyiségek támogatására szorul. A jogi tanácsot a jogtudósok adták, akik azonban épígy iadtak tanácsot a hatóságoknak és a hiróknalk is, mert ezek is jogi képzettség és jogi gyakorlat nélkül jutottak e tisztségeikbe. A támogatást pedig a peres fél előkelő rokonai vagy pártfogói nyújtották, akik meg is jelentek a hatóság vagy biróság előtt, fel is szólaltak a peres fél érdekében. Felszólalásuk a „laudatio" volt, dicséret, mert ők nem az ügy részleteivel foglalkoztak, hanem a peres fél személyét akarták ismertté és tiszteltté tenni a hatóság vagy biróság előtt. Nagyon sok fordult meg a római perben azon, hogy a bíró mit tart a 'felperesről, vagy alperesről, melyiket tartja szavahihetőnek. Valljuk meg, hogy még a modern szakbírák előtt is sok lordul meg azon, hogy a peres fél milyen általános benyomást tett a bíróra. Még döntőbb fontosságú ez pl. a laikus esküdtbírák előtt. Rómában pedig minden polgári pert a laikus bíró döntött el. De különben nem soklkal kevésbbé volt laikus maga a praetor, vagy imás római magistratus, ímert ő is csak egy-egy évre viselte hivatalát, amelyet csak politikai pályája egyik szükséges lépcsőfokának tekintett. A perbeli támogatásnak ez a 'módja, hogy a peres fél érdekében tekintélyes személyiségek jelentek meg és szólaltak fel, az egész köztársasági időn át, sőt a principatus alatt is előfordult. Az ilyen támogató közremííködöt patronus-nak, vagy advocatus-nak nevezték. Suetonius elbeszéli, hogy maga Augustus császár is elment a biróság elé egy barátja, Nonius Asprenas érdekében, amikor azt súlyos büntettél vádolták (Suet. Oct. 56.). Jellemző a patrónus szerepére az, amit Suetonius Augustusnak e szerepléséhez hozzáfűz: elmondja, hogy Augustus ott ült néhány óra hosszat „verucm tacitus, ac ne laudationa quideni iudiciali data". Nem szólalt fel, nehogy császári tekintélyével a bírákat befolyásolja. Jellemző Augustusra a köztársasági Ikorsziakból átvett intézmények képmutató felhasználása saját hatalmi céljaira. Nagyban és kicsinyben egyformán dolgozott. A senatus hatalmának színleges fenntartása és a „laudatio iudicialis" elhallgatása Nonius Asperans ügyében ugyanarra a politikus főre vall rá. Mintha nem lett volna elegendő a bírák befolyásolására a császár néma megjelenése.