Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

297 Tehát Augustus idejében még gyakorolták a laudatio iudicialis-t. De ekkor már nem volt az egyedüli támogatás, amelyet iá peres fél igénybe vehetett. Már a köztársaság utolsó századában nagyon elterjedt a hivatásos szónokók alkalmazása, lakik a félnek perbeli mondanivalóját hatásosan tudták előterjeszteni s egyébként is a per egész folyamán közreműködtek. Nem vették át a fél képviseletét, hanem együtt működtek a jelenlévő ügyféllel. Amit ők mondtak, azt úgy tekintették, mintha a jelenlévő ügyfél mondta volna. A rétor mintegy beszélő eszlköze volt a félnek. S bár jogi szaktanulmány és jogi tanácsadás nem volt a rétor dolga, gyakorlati ismereteivel mégis segítségére lehetett a felnek a pervitelben. A köztársasági korszakban, a patrónus vagy advocatus a hatóság előtti dicséretével, a retor pedig szónoki teljesítményével támogatta a felet. A rétor lett az igazi ügyvéd, későbbb az egyedüli ügyvéd. A császári korszakban a pártfogóknak az a nyilvános szereplése, amelyet a köztársasági korszakban természetesnek találtak, megszűnt, de csak azért, hogy a titkos pártfogók sokkal veszedelmesebb működésének adjon helyet. A nyilvánossság előtt a féllel együttműködő hivatásos pártfogók és szónokok, tehát az ügyvédek elnevezése, a császári korszakban vegyesen rétor, patrónus, advocatus, ezenkívül causidious, togatus és más kifejezések. Ez a nomencliatura is mutatja a régi patrónus és a rétor hivatásának egybeolvadását. Az egyptomi papyrus leletekben a rétorok szereplése teljesen megfelel annak, amit a római hatóságok előtti szereplésükről tudunik. A papyrusokban is az ügyfél mellett, avval együtt működik a rétor s rajta kívül találkozunk jogi tanácsadóval pragmatikos néven és jogi szakértőivel nomikos néven. A pragmatikos és a noimikos a perben nem veszneik részt, előbbi gyakorlati jogi tanácsokkal látja el a felet, a nomikos különösen a partikuláris helyi jogszabályokból ad felvilágosítást. Jogi véleményekért ia tartományokból is fordultak a római, jogtudósokhoz, mint azt a Digesta igen sok szövegéből látjuk, de a római jogtudósok csak a római jogból és nem a tartománybeliek saját hazai jogából adtak véleményt. Ezért volt szükség a nomikosra. Magában a perben ia rétor beszél a jelenlévő fél helyett, s ezért bizonyos jogi ismeretekre is szüksége van. Egy Kr. u. III. századbeli papyrus (Pap. Hol. 1. 79.) olyan jogi utalásokat közöl, amelyeket egy gyakorlati jogász, pragmatikos állított össze a rétor részére (Meyer: Jurist. Papyri 182. Parísch Aroh. für Papyruskunde VI. 37.). Az a körülmény, hogy a rétoroknak ilyen jogi utalásokra szükségük volt, igazolja azt, hogy hivatásukat jogi ismeretek nélkül nem gyakorolhatták. A tárgyalásokról felvett papyrus-jegyzőkönyvekben az ügyfél személyes nyilatkozatai és a rétoránalk nyilatkozatai külön-külön vannak megörökítve, a kérdéseket az ellenfélhez és a tanukhoz a jegyzőkönyvek szerint a rétorok tették ifel. így a Kr. u. 49-ből származó Pap. Oyrrinohos, I. 37-ben (Mayer: Jur. Pap. 306. old.). A rétorok szerepét a papyrus-jogban így jellemzi Wenger is (Die Stellvertretung im Rechte der Papyri 1906. 150—155.).