Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Korlátolt elmeállapot és bűnözési hajlam

7 De az újabb elmeorvostudomány nem ismeri a kleptomania, a pyromania és hasonló különleges bűnözési mániákat sem. Az ily különös bűnözési hajlammal védekező vádlottaknál lehet esetleg kényszerképzetekről szó (bár az említett mániákkal rendesen a kitanult ravasz bűntettesek szoiktak védekezni, akiknél szó sincs kényszerképzetekről), melyek az illetőket veszélyes, illetőleg büntetendő cselekmények elkövetésére sarkalják, de az ily kényszerképzet, pl. serdülőkorban levőknél a tüzgerjesztés, a láng lobogás látványának a gyönyöre, még nem elmebaj, s nem is okvetlenül elmegyengeség. A „mánia" alatt a mai elmeorvosi irodalom a többnyire derült hangulatlal járó mozgási és szellemi nyugtalanság állapotát (Monavcsilk 123.) vagy a kóros hangulati emelkedettséget (SohafFer 128.) érti, ami kifejezett elmebajjá fejlődhetik, u. n. mániás-depressiós elmezavarrá. A morál insanity-t helyesebb azért csak erkölcsi elmegyengeségnek tekinteni. Hogy ilyen állapot létezik és sok bűnelkövetésnek egyik belső oka, ható tényezője, ezt úgy az elmeorvostani, mint a büntetőjogi tudomány ma egyértelemmel elfogadja. Sajnos, a gyakorlati élet mind sűrűbben állít elénk ily "bűntettes-egyéneket. A háború utáni idők testi és lelki rokkantjai az anyagi gondok, a munkanélküliség ólomsúlya alatt bizony mind sűrűbben vetődnek a bűn útjára s az erkölcsi tekintetek félretételével különösen vagyon elleni büntettek, sikkasztások, csalások, hamisítások sorozatát követik el. De hány szörnyű családirtásról és más rémes gyilkossági esetről is olvashatunk naponta. Itt áll tehát elő az a kérdés, hogy az ilyen fogyatékos erkölcsi érzékű vagy felőrölt idegzetű egyéneknél ezt az állapotukat lehet-e és kell-e enyhítő körülményül beszámítanunk? Ez a kérdés azonban tovább vezet. Az erkölcsi elmegyengeség csak egyik alakja az elmegyengeségnek, amelynek másik, szintén sűrűn elénk toluló alaikja az értelmi elmegyengeség. A kettő azonban nagyon gyakran együttesen is fordul elő. Mindkét alakzat külön, valamint együttesen kedvelt vesszőparipája a védelemnek. Tisztelet a kivételeknek. Kétségtelenül gyakran a tények igazolják, hogy a vádlott szellemileg elmaradt fejlődésü, vagy egyenesen imbecillis s ebből folyólag erkölcsileg is inferioris fejlődésü, amikor a bíróságok bizonyára enyhítő körülményül számítják be ezt az állapotát a büntetés kiszabásánál. És pedig nem csak a közkeletű szellemeskedő apereue címén, hogy „az ostobaság nem bűn, csak szerencsétlenség", de az igazságosság elve alapján, mely azt tartja, hogy az alanyi bűnösség nagyobb foka terheli azt, aki érett és tiszta ésszel, higgadt megfontolással követte el a bűntettet, mint aki értelmi gyengesége vagy erkölcsi fejletlensége miatt bűncselekményének teljes súlyát és horderejét nem is fogta fel. Ugy de hányszor forog fenn az az eset, hogy a vádlott ezzel védekezik ugyan, de ez merő misztilicafio, mert az illető teljesen épelméjű és rendes értelmiiségű, akinek erkölcsi fejlődése is azonos, illetőleg hasonló a vele azonos társadalmi helyzetű és korú emberekével, akivel szemben tehát a Tarde-féle „similitude sooiale" fennforog. (Folytatjuk.'