Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 3. szám - A felhívási vitához

92 ajánlott felhívást kiküldetni és utólagos teljesítésre határidőt engedélyeztetni, amelyről maga a törvény állapítja meg, hogy azt fizetni nem kell! A törvényes 30 napi utólagos teljesítésről sem vitázhatunk többé, mert a novella 12. §-a kifejezetten hatályon kívül helyezte a kereskedelmi törvény idevonatkozó 505. §. 3. pontját és így de lege lata a 30 napi respiró immár nem létezik! Ezt törvény mondja így és nem a Curia s így ha valamit támadni lehet, úgy csak a törvényt lehet, — mely éppen az ellenkezőt mondja ki, mint amit akart, — de nem a Curia álláspontját, mert az a törvénynek mindenben megfelel. Dr. Dávid István kúriai biró úr alapos és meggyőző cikke után ez a kérdés bővebb megvilágítást nem is igényel. Csak néhány szóval szeretnék még foglalkozni azon két megállapítással, amely Dr. Gold Simon ügyvéd úr és Tury Sándor Kornél professzor úrnak ezen lap január havi számában megjelent cikkeiben egyformán kifejezésre jut, nevezetesen, 1, hogj' a több évre kötött biztosítási szerződés másként nem szünhetik meg, mint kifejezett felmondással, vagy annak tekintendő azon passzivitással, hogy a biztosított az esedékes díjat felhívás dacára meg nem fizeti, — 2. hogy a törvényhozónak nem állott szándékában a biztosítottakat kedvezőtlenebb helyzetbe hozni a 30 napi respiro tekintetében, mint amilyen helyzetet a ker. törvény biztosított számukra. Még ily kiváló két jogtudóssal szemben sem tudom osztani azt az álláspontot, hogy egy pl. 20 éves szerződés felhívás hiányában akár 20 évig is érvényben van, habár a kötelezett fél a díjat nem íizette. A biztosítási szerződés kétoldalú visszterhes jogügylet, melyből jogokat csak az származtathat, aki kötelezettségeinek is megfelel, amiből folyik az a sokat hangoztatott és Tury professzor úr által kifejezésre is juttatott elv, hogy díjfizetés nélkül nincs kockázat! Akkor tehát, amidőn a törvény csak az első időszaki és külön írásban kötelezett díjak megfizetésének kikényszerítését engedi meg, — nem hinném, hogy a cikkíró urak azon méltánytalan konklúzióra jussanak, hogy a biztosító 20 éven keresztül ingyen viseli a kockázatot, csak azért, mert nem küldte el a felhívást, — nota bene egy oly díj megfizetésére, melyet követelni nem is áll jogában. Kétségtelen tehát, hogy a kétoldalú visszterhes szerződés ipso facto megszűnik, mihelyt a biztosított a maga szerződéses kötelezettségét megszegve, a díjfizetést elmulasztja! Véleményem szerint sokkal kisebb méltánytalanság a biztosított felet egy őt terhelő és így tehát általa tudott kötelezettség teljesítésére ajánlott levélben fel nem hívni, — mint a biztosítóra egy évek során át tartó folyamatos kockázatviselést róni minden ellenérték nélkül! Egyébként a novella 9. §-ának második bekezdése értelmében a biztosító már egyedül azon oknál fogva követelheti a szerződési bírságot, mert a fél a díjfizetést megszüntette! Már pedig tudtommal szerződési bírságot, mely lényegében nem egyéb a több évre amortizálódni vélt orvosi vizsgálati költségek és kifizetett jutalékok kár-