Magyar jogi szemle, 1932 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 3. szám - A részvényesnek u. n. kérdezési joga

66 bizonyára nem fordult elő a lelvilágosításadás megtagadása, ha ilyen felvilágosítást egy nagyobb mennyiségű részvénynek gondját viselő pénzintézet vagy az általam már ismertetett „trustee" vagy „investment trust" kívánta; — hiszen nemcsak a vállalatnak, hanem a vezetőségnek sorsa is a részvényesek, a tőkét elhelyezni kívánók, bizalmától függ, ezt pedig a felvilágosítás megtagadása — ha a vállalat jogos érdekének megóvása, a megtagadást nem igazolja — megrendíti, sőt meg is szünteti. Ezzel szemben azt látjuk, hogy különösen nagyobb részvénytársaságoknak, elsősorban a közbizalomra utalt pénzintézetek közgyűlésein egyes részvényesek felszólalnak, kérdést intéznek és felvilágosítást kérnek, részint oly tárgyak tekintetében, melyek a részvényesek közös érdekeinek szempontjából egyáltalán közömbösek, esetleg ártalmasak és amely felszólalásokból kitűnik vagy kiérezhető, hogy a kérdezőt nem a vállalat érdeke, hanem sokszor csak a feltűnési vágy vagy a bosszantás szándéka vagy gyöngéden szólva, valamely illegális haszon elérésének és kierőszakolásának a célzata vezeti úgy, hogy a gyakorlatban a helyzet az, hogy nem is annyira az egyes részvényes, hanem maguk a részvénytársaságok azok, amelyek e téren hatékony védelemre szorulnak annál is inkább, mert amint a véleményező úr helyesen kifejtette, a német tervezet intézményesen a rendelkezések egész sorával (az évi jelentés kötelező tartalmának meghatározásával, a mérleg tagolásának előírásával, stb.) gondoskodik arról, hogy a részvényes a vállalat vagyoni állásának és az évi számadásnak elbírálása szempontjából szükséges felvilágosításokat írásban és jóval a közgyűlés előtt megkapja. A kérdés már most az, hogy képes-e a törvényhozó, illetve törvényalkotó jogász olyan jogszabályt alkotni, amely e téren úgy a részvényes, mint pedig a társaság jogos érdekeit egyaránt megvédeni alkalmas. A 34. német jogászgyűlésből kiküldött részvénybizottság ezen kérdésre tagadólag válaszolt, mert bármely megoldást is választaná, a szabály olyan bizonytalan, hogy a jogszabály elnevezés reá nem illik. Akár a Kuncz-féle tervezet 79. §-ának 4. bekezdését, akár pedig a német tervezet 86. §-ának második bekezdését nézzük, azt kell mondanunk, hogy megállapítani a felvilágosítási kötelezettséget, de azzal, hogy a kérdésre válaszolni még sem kell, ha az nyilvánvalóan felesleges vagy a felelet sértené a társaság komoly érdekét, vagy mint a német tervezet mondja, hogy megtagadható a válasz „insoweit als das überwiegende Interessé der Gesellschaft oder der Allgemeinheit es erfordert", csak irányítást, jótanácsot jelent, mert in concreto annak megállapítása vagy mérlegelése, hogy sértené-e a felelet a társaság komoly érdekét, stb. még legtárgyilagosabb megítélés szempontjából is nagyon vitás lehet. Minden egyes esetben feltéve mindig, hogy a kérdés komoly és jóhiszemű volt, tulajdonképen a megkérdezett vezetőség képviselőjének tapintatáról van szó, a tapintatot pedig jogszabályokba foglalni vagy kötelezőleg körülírni nem lehet. A szabályozás ezen nehézségét még fokozza azon körülménv, hogv