Magyar jogi szemle, 1932 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 3. szám - A részvényesnek u. n. kérdezési joga
67 kielégítő, illetőleg általánosan megnyugtató módon nem lehet megoldani azon további kérdést, hogy ki legyen hivatva dönteni akkor, ha a vezetőség nézete szerint jogosan tagadhatja meg a felvilágosítást, illetőleg jogosan korlátozhatja a válaszadást a kérdezett adatok valamelyik részletére, a kérdező azonban azon nézetben van, hogy a megtagadásra vagy korlátozásra jogos ok fenn nem forog. A német tervezet által javasolt azon módozat, hogy a kérdés egy külön létesítendő u. n. „Spruchstelle" döntése alá bocsáttassék azzal, hogy ezen fórum jogosítva lesz az érdekelteket külön meghallgatni és kívánságukra köteles lesz előadásaikat az ellenfél előtt titokban tartani, el nem fogadható, mert magában véve azon elgondolás, hogy valamely fórum döntsön olymódon, hogy a felek egyike ne legyen azon helyzetben, hogy a másik fél előadását ismerhesse, ellenőrizhesse, esetleg megtámadhassa, oly monstruózus, hogy ezen elgondoláson egy állandó intézmény fel nem építhető és működésben nem tartható. (Elképzelhető ugyan, mint nálunk a tisztviselői nyugdíjvalorizációnál történt, hogy rendkívüli, — évszázadokon belül talán egyszer előforduló esetben a törvényhozó ilyen módon kénytelen elvágni a gordiusi csomót, de rendszerként ezt elviselni nem lehet.) De el nem fogadható a tervezetnek ezen javaslata már azért sem, mert a társulati ügymenet természete, továbbá az ilyen kérdések fejtegetésével járó veszélyek gyors azonnali és végleges elintézést kívánnak; nem lehet az ilyen kérdés eldöntését még hetekre sem halasztani és esetleg az évi zárszámadásnak a közgyűlésre kitűzött megállapítását és az ennek alapján történendő osztalékkifizetést, stb. akár csak hetekre is függőben tartani. A joggyakorlat — mint véleményező úr helyesen kimutatta — ennek folytán úgy Németországban, mint nálunk kénytelen-kelletlen azt fogadta el, hogy ebben a kérdésben az illető közgyűlés véglegesen határoz, ami különben meg is felel a társaság autonómiájának, miután a társaság legfőbb souverain szerve éppen a közgyűlés. Semmi esetre sem lehetne az ilyen kérdés eldöntését akár a cégbíróságra, akár a rendes bíróságra bízni, mert — eltekintve attól, hogy nem rendelkezik a vállalat helyzetének megítélése szempontjából nélkülözhetetlen szakismeretekkel — hiszen a bíróság itt dilemmába kerülne vagy kénytelen volna a rendes eljárás szerint az érdekelt felek jelenlétében a tárgyalást és a döntést lefolytatni, ami tehát magában véve eredményezné azt, amit a felvilágosítás jogos megtagadása megóvni óhajtott, vagyis a titokbatartás megsértését, — avagy pedig kénytelen volna ugy eljárni, mint a német tervezet a „Spruchstelle"-re nézve javasolja, amit az említett okokon felül már azért sem lehetne eltűrni, mert a bíróságot nem szabad kitenni annak a gyanúsításnak, hogy a titoktartás és az indokolás nemközlésének leple alatt egyik vagy másik félnek kedvezett. Mindezekből tulajdonképe* azt az eredményt kellene leszűrnöm, hogy a törvényhozó helyesen cselekszik, ha lemond arról a kísérletről, hogy a kérdésben irott jogszabályt alkosson.