Magyar jogi szemle, 1932 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 2. szám - A bírói végrehajtás útján lefoglalt ingók értékesítése

62 tájékoztatást és kritikát nyújt szerző az ereszben felmerült újabb problémákról és reformeszmékről. Aláírom szerzőnek azt a megállapítását, hogy az ellenőrző szakértői intézmény a gyakorlatban kevéssé vált be s inkább azokat igazolja, ükik megjövendölték, hogy a terhelt által egyoldalúan választott szakértő esak arra lesz alkalmas, hogy az eljárásba bonyodalmakat hozzon és a jogalkalmazást nehezítse. Nem csatlakozhatom azonban a szerző által helyeselt ahhoz a francia javaslathoz, hogy a terhelt érdekeinek védelme szempontjából adjunk jogot a terheltnek, hogy az ig. kormány által hivatalosan megállapított szakértői jegyzékből a biró által kinevezett szakértő mellé ő is választhasson egyet, akit szintén az államkincstár díjazna s csak ha ezek a lényegben megállapodni nem tudnak, akkor válasszanak egy harmadikat, akinek a szavazata döntő lesz. Ezt a javaslatot a francia kamara sem tette magáévá, abból a helyes indokból, hogy a bizonyítás a biró felvilágosítására, meggyőződésének kialakítására szolgálván, a szakértők kijelölésében a birót a terhelttel egyenjogúvá tenni túlhajtott felfogás. A szakvélemény mindig szakkérdésre vonatkozik, melyek adásánál a szakértőnek sohasem szabad magát egyoldalúan a terhelt által felhívottnak s így az ő érdeke előmozdítására hivatottnak éreznie. Felette érdekes szerzőnek a vádalúhelyezési perszak létjogosultsága S — a mi legújabb egyszerűsítési törvényünkkel kapcsolatban — a Bp. XV. fejezetének magyarázata elé írt bevezető fejtegetései. Szerző elvi ellensége az egész vádaláhelyezési eljárásnak, mert ,,ha a kir. ügyészség egyedül a törvény parancsa és a tudomány elvei alapján szerkeszti meg vádiratát" —- ami iránt nálunk ma már semmi kétség nem lehet — akkor lígy a közérdek, mint a terhelt egyéni •érdeke is azt követeli, hogy az ügy mielőbb az Ítélőbíró elé kerüljön s jogerős ítélettel döntessék el. A Bp. mint tudjuk, az egyéni szabadság egy garanciája gyanánt iktatta törvénybe a vádaláhelyezést, hogy világos perakadályok vagy teljesen alaptalan gyanú esetén mielőbb meneküljön a terhelt a birói eljárás alól. Ez a szempont oly tiszteletreméltó, hogy sokan ma is fenntartás nélkül helyeslik a Bp. rendszerét. S elméleti, tisztán tudományos szempontból magamat is ezek közé számítom. Viszont le nem tagadható, hogy Bp.-unk nagyszerű építményének .épen ez a fejezete az, mely az eljárás gyorsítása és egyszerűsítése jegyében megindult reformmunkálatok folytán már is legtöbb csorbát szenvedett s a Te. legutóbbi reformjai által a kifogásolás joga s ezzel a vádtanács szerepe alaposan megszűkült. Nem alaptalan tehát szerzőnek az a megjegyzése, hogy mint a németeknél, úgy nálunk is „hasonló kiábrándulás" állapítható meg a szakkörökben az előkészítő eljárás és a főtárgyalási szak közé ékelt, „közbenső perszakkal'' szemben. Az bizonyos, hogv a kifogásolás jogával ma mind ritkábban élnek s a beadott kifogások is ritkán vezetnek eredményre, így a vádaláhelyezés intézménye mindinkább veszít jelentőségéből. De azt hiszem, hogy ezen nincs mit csodálkoznunk. Az a elassicusan felépített hatalmas perjogi tagozat, aminek talán máig legjelesebb példánya a mi Bp.-unk, csakugyan a békebeli normális idők számára készült. A