Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 2. szám - Az államtitok büntetőjogi védelméhez

62 rendelkezés nyer alkalmazást: akár a bűntettes képzeletélten élt, akar a tárgyi valóságban meglévő tényállás telel is meg annak. Áll ez a tétel, ha a törvényhozás a megkülönböztetni kívánt ese­teket külsőleg a szabály és kivétel alakjában szerkeszti meg. Azaz meghatároz egy alaptényálladékot és ahhoz — egyik vagy másik tény­álladéki elem speeializálásával, kivételes (minősített vagy privilegi­zált) tényálladékokat csatol. (Szándékos emberölés általában és fel­menőn.) De a lenti tétel változatlanul áll akkor is, ha a törvényszer­kesztési technika más utat választ. Azaz, ha az egyes büntető rendel­kezéseket úgy helyezi egymás mellé, hogy az elválasztó körülmény (az elkövetési tárgy, eszköz, stb.) tekintetéhen az egyik tényálladék a má­sikat kifejezetten kirekeszti (járt és nem járt helyre kitétel, Valódi és koholt államtitok közlése). Ezt a törvényszerkesztési módot jellemzi pl. Binding (Xormen. I. 190.). Még rendszerint az is közömbös, ha u kódex a rokonjellegű tényálladékokat külön elnevezéssel látja el. esetleg egészen különálló fejeze tben szabályozza. Véleményem szerint csak a fentebb elhatárolni megkísérelt terü­leten kivül áll a „nem egyenértékű"' körülményekben Való tévedésre vonatkozó általános szabály, amil Angyal (A magyar büntetőjog tan­könyve. 1920. I. 331.) szabatosan ekként fejezi ki: „A képzeleti véghez nem vitt cselekmény kísérletnek minősül, a tényleg elkövetett pedig a megállapítható bűnösségi alak vonalán helyezkedik el (többnyire ad culpam számítható be) vagy egyáltalában nem büntethető". DR. KOVÁTS ELEMÉR JOGFORGALMI JELRENDSZERE. Irta: (//•. AjtCty Miklós. ( Folytatás.) IV. Ily módon természetesen egy reflexrendszerhez fogunk eljutni, jogi, avagy másféle reflexrendszerhez, aszerint, hogy az axiomatizációt minő területen hajtottuk végre. E rendszer logikája egy oly gép logi­kája lesz, amelynek működését az őt alkotó anyagok természet" és törvényszerűségei determinálják. Jogi életünk alapvető elvei az egész jogi élet alapjául szolgáló affektív és morális társadalmi anyag termé­szetét és kvalitásait fejezik ki, amelyek előre meghatározzák a jogi gép egész mechanizmusát. De a különböző jogok alapvető elveinek összehasonlító és törté­nelmi elemzése egy mélyebb tudományhoz vezet el bennünket. E tudomány számot fog adhatni ez elveknek történelmi keletkezéséről, egj finomabb logikához fog elvezetni bennünket, amely fel fogja bontani a kollektív élet infinitézimális gépiességeit. E gépiességek agy fognak

Next

/
Thumbnails
Contents