Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 1. szám - A formahiba miatt egyoldalúan semmis jogügylet convalescentiája

29 a jogszabályalkotónak a jogszabályban megnyilvánuló akaratával szembehelyezkedjék, vagy attól bármennyire is eltérjen. A dr. Fabinyi fentebb említett cikkéhez óhajtanék egy-két megjegyzést fűzni, épen mert az enyémmel ellentétes elvi állásponton van. Dr. Fabinyinak avval a véleményével, hogy a kérdéses „formahibás jogügylet az érvénytelen jogügyleteknek abba a csoportjába tartozik, amelyet az elmélet a semmis ügyletek kategóriájának nevez ..." teljesen egyet kell, hogy értsek. Abban is egyet kell értenem a kiváló szerzővel, hogy: „Az itt szóbanlévő unilateralis hatálytalanság tehát egészen speciális intézkedés, amilyen a tételes jogokban nem igen fordul elő s a magyar jogban más olyan formahibás ügyletről, melynek semmisségére csak az egyik fél hivatkozhatik, nem is tudunk." Mert helyesen hivatkozik dr. Fabinyi arra, hogy az unilaterialisan semmis, vagyis az u. n. sántító jogügyletek (negotia claudicantia) a cselekvőképesség hiánya miatt semmis — tehát nem formahibás — jogügyletek csoportjába tartoznak. Útjaink ott kezdenek szétválni, ahol gondolatmenete olykép alakul, hogy a bilaterálisán semmis ügyletek (szerinte valódi semmisség) teljesítése utján való convalescentiájából, mint plus-ból következik az unilaterialisan semmis ügyletnek ily módon való convalescentiájának jogi lehetőségére, mint minus-ra. Felállítja a tételt, (1.), hogy: „. . . a bilaterialis, valódi semmisség mégis csak erősebb valami, mint az itt szereplő egyoldalú hatálytalanság, mely utóbbi mégis csak közelebb áll a puszta megtámadhatóságához . . ." Hozzáfűzi a további tételt, (2.) „s ha a bilaterialis semmisségnél ki tudnók mutatni a teljesítés konvaleláló hatását. .." És végül levonja a conclusiot, (3.) hogy: „...akkor jogosult volna ebből — a maiori ad minus argumentummal — arra következtetni, hogy ugyanezt a konvaleáló hatást a teljesítésnek a csak egyoldalúan hatálytalan ügyletnél is meg kell adni." A (2.)-vei jelzett feltételes tételt a bilaterialisan semmis ügyletekre vonatkozóan — többek közt az 1886:VII. t.-c. 22. §. c) pontjára való hivatkozással — mint feltétlenül megállót véli kimutathatni és conclusioját evvel igazoltnak látja. Itt mutatkozik meg a jogi fogalmak a tudományos gondolkodás és kutatás oeconomiája által megkövetelt logikai rendszerezésének igen nagy fontossága! Az „a maiori ad minus" argumentummal csak nagyon vigyázva és csínján kell bánni I Ezt az argamentumot csak akkor lehet alkalmazni, ha a „minus" mint szűkebb fogalom (kategória) a „maiori" mint tágabb fogalom (kategória) alá subsumálható! Az „a maior ad minus" argumentum nem egyéb, mint a subsumtionalis következtetés classificaló alakja. (Wundt, Logik, Il ik kiad., I. 333.)