Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 1. szám - Kováts Elemér dr. jogfogalmi jelrendszere. 2. [r.] Folytatás

17 A kollektivitás lelki élete, mielőtt nyelvtani tormákban, verbális fogalmakban körvonalazódott volna, ami éppen e tártalom bizonyos differenciálódását tette lehetővé, azon a fejlődési fázison ment át, a melyet a modern nyelvészek pregrammatikálisnak neveznek. Mielőtt a nyelvtan létrejött volna, mielőtt uz észszerűség irányában váló megszervezése megtörtént volna, a lelki események természetes jelek révén, a spontán kifejezések pregrammatikális nyelvében nyertek kifejezést. Természetesen ebben a korszakban a lelki események maguk sem voltak még racionálisan megszervezve.24) A mondat lelki tartalma épp oly kevéssé volt differenciált, mint maga a pregrammatikális, kezdetleges mondat. Az az összképzet, amely minden nyelvi kifejezés mögött áll, még nem darabolódott fel logikusan megszervezett részekre, helyesebben szólva még nem is volt igazi képzet. Az érzelem irracionalitása lebegett tartalom és kifejezés felett egyaránt. A kollektív életből magából hiányzott minden körvonalazottság és diíferenciáció, Levy-Bruhl hires kifejezését használva, még prelogikus korszakában volt. Amint azonban ez a kollektív élet lassan gazdagodott, amint a társadalmi relációk egyre jobban bonyolultak, rendre uj funkciók vázolódtak fel. A társadalmi organizáció fejlődése belső szükségszerűséggel maga után vonta saját kifejező eszközének fejlődését. A társadalom hódításai csak a kifejezés révén váltak végérvényesekké, sőt azt mondhatni, hogy e hódítások éppen abban állottak, hogy megfelelő kifejezéseket sikerült találni ohyan tartalmak és funkciók részére, amelyeknek éppen csak ez hiányzott. Az egyre növekedő kollektív élet szétrepesztette a régi kifejezések kérgét, amely felszínén kristályosodott ki. Az alatta fekvő realitás uj formákban nyílott ki; ezek az uj formák viszont bizonyos értelemben felszabadították e realitás fejlődéslehetőségeit; e formák nem is voltak egyebek, mint egy fejlődése közben önmagát élesebben körvonalozó valóság új felszíni síkja. Mikor egy organizmus élete kezdetleges állapotból magasabb fejlődési fok felé halad, feltűnnek a formakeletkezés válságai, amelyek a régi szervek átalakultát és új funkciók müködésbeléptét jelentik. A funkció hozza létre a szervet, ez igaz, de a működő szerv a maga i észéről körvonalazza a funkciókat. A szociális kifejezés forradalmait magának a szociális életnek gazdagodása, uj relációi idézik elő, másfelől azonban az ekként létrejött szimbolizmusok visszahatnak ezekre a relációkra, differenciálják azokat. 24) v. ö. Sechehaye: Essay sur la structure logique de la Phrase, 10, 15, 219. o.