Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 2. szám - Az elmefogyatékosokról vagyis charakteranomáliákról

75 gondolatokkal ékes beszéddel nyitott meg. Ezt a beszédei lapunk legközelebbi számában egész terjedelmében fogjuk közölni. Az ünnepi beszédet dr. Illés József egyetemi nyilvános rendes tanár tartotta. Beszédében megemlékezett arról, hogy 25 évvel ezelőtt, a Jogászegylet negyedszázados jubileumán is ö számolt be az egylet működéséről; a Gondviselés különös kegyelmének tulajdonítja, hogy a Jogászegylet 50 éves működésének eredményéről és annak jelentőségéről is ő emlékezhetik meg. Visszapillant az egyletnek egész könyvtárt kitevő, tudományos művekbén jelentkező munkásságára; megállapítja, hogy Magyarország utolsó 50 esztendejének jogfejlődésében nem volt olyan jogi kérdés, amelynek megoldásában a Jogászegylet közre nem működött volna. A törvényelőkészítés munkájából éppen úgy kivette a részéi, mint a törvénymagyarázat terén, segítségére sietett a mindennapi életnek és nem zárkózott el a tisztán tudományos, elméleti kérdések alapos vizsgálatától sem. Ismertette az egylet életében bekövetkezett jelentős szervezeti változásokat; a szakosztályok alakítását, az International Law Association magyar csoportjának és a Gazdaságjogi Intézetnek megalakítását, valamint a Jogászegylet által az 1911. és 1928. évben életrehívott országos jogászgyűléseket és a Deák Ferenc irodalmi bizottság szervezését. Kegyelettel emlékezett meg az egylet kivételes képességű elnökéről, Vavrik Béláról, lebilincselő színekkel hü képet rajzolt róla, mint mély szellemű jogtudósról, nagy bíróról és kiváló kodifikátorról. Beszédében megjelenítette a jog universalitását, amelyből lenyűgöző erővel emelkedik ki a magyar nemzeti jog ősi szelleme és a nagy magyar jogásznak, Werbőczynek századokra kiható jelentősége. Párliuzamot vont a magyar történelem szomorú korszakai között, utalt arra. hogy milyen nagy jelentősége volt a XVI. században a magyar nemzet fennmaradására szokásjogunknak megmentése Werbőczy kodifikációja állal és meggyőzően állapította meg, hogy a kataklizmákból mindig egyetlen fegyverünk, a jog szabadított ki a jogélet szellemóriásainak segítségével. Ez a gondolat átvezette a magyar kodifikáció főproblémájának, a magánjogi kódex megalkotásának méltatásához. Kitért arra, hogy 1913-ban és 1914-ben, mint a törvényjavaslat egyik parlamenti előadójának, milyen szerepe volt a törvényjavaslat előkészítésében, hogy elméleti és gyakorlati munkássága mennyivel összeforrt a kódexszel és most, a grandiózus mű életének ujabb fordulatában figyelmeztet arra, hogy nagy nemzeti érdek követeli, hogy magánjogunk kodifikációjánál figyelemmel legyünk hazánk elszakított részeire, ahol a magyar jog minden erőszakos elnyomás ellenére tovább él s így vigyáznunk kell, hogy azokat a történelmi szálakat, amelyek bennünket az erőszakosan elszakított részekkel ma is összefűznek, ne magunk tépjük el. A jogintézmények fejlesztését tehát a magasabb nemzeti érdekeknek kell alárendelnünk. Mert nincs nagyobb összetartó erő, mint a jog kohéziója és nincs nagyobb elválasztó hatalom, mint az, amelyet maga a jog alkotolt. Nyomatékosan hangsúlyozza azonban, hogy a magánjogi törvénykönyv előkészítésének munkáját nem szabad abbanhagyni, meghajtja az elismerés zászlaját a mű előkészítői, különösen Szászi/ Béla igazságügyi államtitkár előtt, mégis az a meggyőződése, hogy a munka végleges megalkotása arra a nemzedékre vár, amelyet erre a célra nevelünk és amely