Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 2. szám - Az elmefogyatékosokról vagyis charakteranomáliákról

59 Moravcsik is látta, hogy a gyengeelméjűségnek az elmebetegségtől a fenti körülírással való megkülönböztetése meglehetősen bizonytalan és ezért már ő is alcsoportok felállítását látta szükségesnek. Szerinte az elmebetegség fogalmával szembenálló elmegyengeség fogalmába, az idetartozó egyének két nagy csoportra oszthatók. Szerinte vannak physiologikusan elmegyenge és kórosan elmegyenge egyének. I. Physiőlogikus elmegyengeségnek nevezi azt az állapotot, amikor az egyén szellemi fejlődésének tempója valamily okból általában meglassúdott és emiatt az illető nem éri el a hozzá hasonlóknak megfelelő szellemi fokot. II. A kóros elmegyengeség jellemző tulajdonságaiul azokat említi meg, melyeket ma, mint a charakteranomáliák jellemző tulajdonságait ismerünk. A kóros elmegyengeség helyett az imbecillitás elnevezést is használja. Láthatjuk tehát, hogy Moravcsik számol az elmebaj mellett az elmegyengeség fogalmával és ettől az elmefogyatékosságot is elkülöníti. Most, amikor az elmefogyatékosság részletes orvosi ismertetését igyekszünk adni különböző szerzők alapján, a Moravesik-féle physiőlogikus elmegyengeséget ettől teljesen el akarjuk különíteni. Ebből a célból annak meghatározását ugy kell megváltoztatni, hogy elmegyenge mindaz az egyén, akinek intelligenciája mennyiségileg és minőségileg valamely okból a kifejlődés folyamán elmaradt a mögött, mint aminő iskolázottsága, kora és társadalmi helyzete mellett elvárható, vagy akinek intelligenciája bármily okból az élet folyamán, vagy a természetes öregség kapcsán visszafejlődve azon mérték alá csökkent, amint az iskolázottsága, kora és társadalmi belyzetébez képest elvárható. Ezzel szemben a kóros elmegijengeség Moravcsik-féle fogalmát, azért kell elme fogyatékosság elnevezés alatt szorosabban körülírni, meri ezek az egyének a nem orvosra és így a jogászokra is, valóban nem teszik a gyengeelméjü ember benyomását. Sőt ellenkezőleg, viselkedésük teljesen rendezett, ismeretkörük és combinativ, valamint kritikai intelligenciájuk messze fölülmúlhatja az átlagot. Ennek ellenére egyéniségük dysharmo niája és az életben való elhelyezkedésük nehéz volta messziről felismerhetővé teszi, hogy különleges elmetipussal van dolgunk és pedig a normális elmeéletnek nem plus, hanem minus variánsaival. Az elmebajos egyéríektől kezdve, az elmegyengén keresztül s majd az elmefogyatékoson át szinte határ nélkül mennek az életben adódó egyéniségek az egészséges ember felé és ezek elválasztása egymástól valóban igen nehéz. Mégis szükségesnek mutatkozik, hogy amennyiben az orvostudomány, közelebbről pedig