Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 2. szám - Dr. Juhász Andor elnöki évnyitó beszéde. Elmondotta a m. kir. Kúria 1930. január 7-én tartott teljes ülésében

45 szüneteket kivéve az egész esztendőn át, a hétnek minden köznapján, de legalább is hetenként 4—5 napon át gyártsa és ontsa az uj törvényeket. Azt szokás mondani, hogy „a képviselőházat foglalkoztatni kell", értve ez alatt a „foglalkoztatás" alatt az arról való gondoskodást, hogy a ház állandóan és gyors ütemben tárgyalhasson kisebb-nagyobb törvényjavaslatokat. Ha a következő napra plenáris tárgyalásra kitűzhető uj javaslati anyag pillanatnyilag nem áll rendelkezésre, a kormány szemrehányást kap: ,,gyönyörű napirend" és más hasonló kifakadások formájában. A kormány azután ezeket a szemrehányásokat elkerülendő szorgalmasan készítteti az uj törvényjavaslatokat és megnyugtató kormánynyilatkozatok történnek abban az irányban, hogy az egyes minisztériumokban miféle uj kódexek és egyéb javaslatok vannak már egészen vagy félig készen avégből, hogy a törvénygyártási szenvedély, amelyet talán ,,furor legislativusnak" lehetne tudományosan elnevezni, kielégítést nyerhessen. Ez a szakadatlan, mondhatni Vart pour Vart való törvénygyártás az oka annak, hogy ma már senki sem ismeri ki magát a tételes jogszabályok óriási tömkelegében. A sok törvény egyébként sem fokozza, hanem csökkenti a törvénytiszteletet. Az országgyűlési képviselők túlnyomó része a vidéken lakik, ott van a családjuk, foglalkozási körük, oda köti őket a községi vagy törvényhatósági életben reájuk váró hivatás is. Lehetetlen azt a fikciót fenntartani, hogy a vidéki társadalmi és gazdasági életnek ezek a kiválasztottjai az esztendő túlnyomó részében lakóhelyüktől távol a fővárosban kötelesek időzni, csupán azért, hogy derüre-borura uj törvényekkel áraszszák el az országot. A törvényhozó testület munkájának gazdaságosabb berendezése kettős eredménnyel járhatna, egyrészről nem vonná el a képviselők túlnyomó részét jogos magánérdekeik s egyszersmind a közérdek sérelmével feleslegesen élethivatásuk voltaképeni szinhelyétől, másrészt a ritkábban és erősen reducált terjedelemben benyújtandó törvényjavaslatok tárgyalása sokkal behatóbbá válnék s a törvényhozás tagjainak tömeges részvétele és érdeklődése mellett folyhatnék le. Mindezekből tehát az következik, hogy a törvényhozásnak a racionalizálást bölcs önmérsékléssel önmagán kellene kezdenie. , Felvetem ezzel összefüggésben azt a gondolatot is, hogy nem volna-e indokolt a törvényjavaslatokat — ide nem értve az állami élet folytonossága okából mellőzhetlen időszaki törvényeket — szükségesség szempontjából mind a két ház előzetes elvi elbírálása alá bocsájtani s a részletes szabályozást a szükségesség kérdésének egybehangzó eldöntéséig függőben tartani.