Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 2. szám - Dr. Juhász Andor elnöki évnyitó beszéde. Elmondotta a m. kir. Kúria 1930. január 7-én tartott teljes ülésében

42 vezet, hogy nemcsak az Írástudatlanok, akik érthető okokból ösmeretlen veszedelmet látnak minden okiratban, hanem azok is, akik az Írásban és olvasásban jártasak, élőszóval kötik meg legéletbevágóbb ügyleteiket is. Az évek, sőt évtizedek előtt élőszóval megkötött szerződések létrejöttének és tartalmának más bizonyító eszközök segélyével, főképen tanúkihallgatás útján való rekonstruálása teszi a polgári perek nagy részét költségessé és hosszadalmassá. Az okirati kényszernek általánosításával lehetne ugyan ezeken az állapotokon javítani, ez az orvosszer azonban túlságosan radikális, mert az írást az ügylet alkotóelemévé teszi, vagyis az írásba nem foglalt megállapodást érvénytelenséggel sújtja. A helyes középúton fog kelleni haladnunk az okirati kényszer törvényhozási szabályozásánál és a társadalmi propagandának is szerepet lehetne juttatni az irásbafoglálás előnyeinek az ösmertetésében. Közönségünknek nemtörődömsége nyilatkozik meg a kereskedelmi életben is különösen a részvény jog területén. A részvényjog összes visszásságai arra vezethetők vissza, hogy a kereskedelmi törvény a részvénytársaság jogviszonyainak a szabályozásánál a vállalat jelene és jövője iránt érdeklődő részvényeseket, a társaság létkérdéseit komolyan megvitató közgyűléseket, az ügyvitellel behatóan foglalkozó s ahhoz értő igazgatósági tagokat és az ellenőrzésre kész és képes felügyelő bizottságot tartott szem előtt. A gyakorlati életben pedig úgy alakult ki a helyezt, hogy a részvényvásárlók gyakran azzal sincsenek tisztában, hogy miiéle vállalat az, amelyben részvényvétel vagy jegyzés útján érdekeltséget szereztek, a közgyűléseket nem látogatják, hanem kizáróan az osztalék nagysága iránt érdeklődnek, az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjai pedig tiszteletreméltó kivételektől eltekintve, nem törődnek a társaság viszonyaival s arra szakértelem hiányában képtelenek is. Hogy ilyen viszonyok között azután megesik, hogy a részvénytársaságot a vezérigazgató ellenőrzés hiányában kényekedve szerint igazgatja és a saját és üzletbarátainak önös érdekeit a részvényesek v összességének az érdekei fölé helyezi, azon nincs mit csodálkozni. Legalább is kétséges, hogy a kereskedelmi törvény reformjai útján sikerülni fog-e közönségünknek ezt a közönbösségét megtörni s egészségesebb részvénytársasági életei teremteni. II. Ha már a törvénykezés racionalizálásával foglalkozunk, lehetetlen ezúttal is meg nem emlékeznem az igazságszolgáltatási érintő jogszabályoknak arról a túltengéséről, amelyekre Schiffer