Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 10. szám - Megjegyzések a jelzálogjogi törvényhez. Nizsalovszky Endre kommentárja kapcsán

427 örököse lett. Ha a íiú tulajdonszerzése következtében a jelzálogjog konszolidáció folytán megszűnnék: a fiúnak nemcsak, hogy semmi nem jutna a hagyatékból, de még követelése is veszendőbe menne. Ezt az eredményt a törvény nem találta méltányosnak és ezért erre az esetre az örökösöknek tulajdonosi jelzálogjogot biztosított, hogy az ingatlan dobra kerülése esetében legalább követelését az eredeti rangsorban megkapja ugyanúgy, mintha az árverés még az örökhagyó életében történt volna. Ennek a rendelkezésnek a méltányossága nyilvánvaló. Ámde méltányos-e, hogy a fiút ez az előny csak akkor illesse meg, ha követelése bekebelezve volt, akkor pedig már nem, ha valóságos követelése csak előjegyzéssel volt biztosítva. Az ilyen esetben is biztosítani kell az örökösöknek, hogy előjegyzett követelését ugyanolyan feltételek mellett kapja meg, mint ha az öröklés előtt az előjegyzett követelést is megkaphatta volna és semmi ok sincs arra, hogy utána már meg ne kaphassa. Nem osztozunk a szerzőnek abban a véleményében (46. lap), hogy amikor a tulajdonos követelheti a volt hitelezőtől a jelzálogjog megszűnésébe való beleegyezést, tehát a megszüntetésre csupán kötelmi joga van, eme jogának érvényesítésére indított pert lel lehet a telekkönyvben jegyezni. Bár a szerző kétségtelennek tartja ennek a lehetőségét, mi azt hisszük, hogy gyakorlatunk a perfeljegyzésre vonatkozó elvei szerint ilyen feljegyzésnek a szóbanlevő esetben éppen úgy nincs helye, mint ahogy nincs helye perfeljegyzésnek akkor sem, ha valaki jelzálogjog keletkeztetésére irányuló kötelmi jogát érvényesíti perrel. Nem ok nélkül vonja a gyakorlatunk szük korlátok közé a perfeljegyzést, mert ha annak egyszerű kereseti állítása, hogy valakinek valamiféle kötelmi joga van az ingatlanra vagy a teleKkönyvi jogra, perfeljegyzésre, tehát relatív hatályú elidegenítési és terhelési tilalom létesítésére vezethetne, ez sok visszaélésnek, zsarolásnak a lehetőségét nyitná meg. Más kérdés természetesen, hogy a végrehajtási törvény 237. §-ának a) pontja alapján nincs-e zálatnak helye. Ez elől áz ott meghatározott feltételek megléte esetében nem kellene elzárkózni. A 72. lapon azt mondja a szerző, hogy a telekadósságnál törvényes kamatról nem lehet szó. Ebben a véleményében nem tudunk osztozni. Annak, hogy valaki kölcsönt személyes adósságként veszi-e fel, vagy hitelezőjének csak azt engedi meg, hogy ingatlanából keressen kielégítést, a kamatozás szempontjából nem lehet jelentősége. A 282. lapon egyébiránt a szerző fejtegetései nem mutatnak arra, hogy ezt az álláspontot könyve további folyamán is fenntartaná. A jelzálogjog alá eső ingóságokról beszélve azt mondja a szerző (84. lap), hogy ha ilyen ingóságokra harmadik személy zálogjogot szerez, ezt a jogszerzést nem lehet ingyenesnek minősíteni. Szerintünk az ilyen jogszerzés ingyenes, mert ha a személyes hitelező, aki eredetileg biztosíték nélkül adott kölcsönt, utóbb zálogbiztosítékot, tehát ujabb jogot, zálogjogot kap, ezért az ujabb jogért esetleg már nem ad semmi ellenszolgáltatást. Más kérdés, hogy ha a biztosíték fejében ad valami ellenértéket, pl. halasztást, akkor jogszerzése nem visszterhes-e. Az ilyen esetben mi is a szerző véleményén vagyunk. A törvénybe is becsúszott felfogásnak (63. §.) felel meg a szerzőnek az az álláspontja (164. lap), hogy a jelzálogos perben ;i