Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 10. szám - Megjegyzések a jelzálogjogi törvényhez. Nizsalovszky Endre kommentárja kapcsán

428 telekkönyvi bejegyzés bizonyítja a követelés fennállását, mennyiségét, lejártát, s mindezekkel szemben a tulajdonost terheli az ellenbizonyítás. Ez így igaz is, meg nem is. Nem pontosan fejezi ki a helyes gondolatot. Az a tétel, amit a szerző felállít, mint törvényes bizonyítási szabály sehol sincs kimondva, tehát a kérdés a biró szabad méltatására tartozik. Az már most. hogy a biró magának a telekkönyvi bejegyzésnek minő bizonyító erőt tulajdonít, a körülményektől fog függeni. Esetleg magának a telekkönyvi be jegyzésnek az alapján meg fogja állapítani a követelés fennállását még akkor is. ha a bejegyzés alapjául szolgáló okirat elveszett vagy megsemmisült, így különösen ha a bejegyzés évek óta fennáll, s annak idején a bejegyzést tartalmazó végzést magának a tulajdonosnak kézbesítették stb. Más körülmények közt ellenben nem. így különösen, ha a telekkönyvi bejegyzés csak rövid ideje áll fenn, a végzést nem maga a tulajdonos vette át stb. Ilyenkor aztán magára a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra kell mint bizonyítékra visszamenni, azok megsemmisülése esetén tehát a jelzálogos követelés bizonyítása esetleg nem fog sikerülni. Ha pedig megvan az okirat, valódiságát tagadás esetében a hitelezőnek kell bizonyítania. Csak így érthetjük a törvény 63. §-ának azt a mondatát is, — melyet különben kár volt a törvénybe venni, — hogy a biztosítéki jelzálogjogos hitelező nem hivatkozhatik követelésének bizonyítása végett a telekkönyvi bejegyzésre. A közönséges és a biztosítéki jelzálogjognak ebből a szembeállításából nem lehet azt a contrario következtetést levonni, hogy a közönséges jelzálogjognál a bejegyzés minden körülmények kö:t bizonyít és csak ellenbizonyítással dönthető meg. hanem csak azt. hogy míg a biztosítéki jelzálogjognál magának a jelzálogjog fennállásának a követelés létezésének tényét bizonyító ereje semmi körülmények között nincs, addig a közönséges jelzálogjognál ilyen bizonyító ereje a körülményekhez képest lehet. Bővebb kifejtésre szorult volna a szerzőnek az a véleménye (165. lap), amikor a jelzálogjog törlése elő van jegyezve, az előjegyzés igazolása iránti per folyamatban léte alatt a jelzálogjogi keresetet nem lehet megindítani. Talán jogazonosságot, tehát perfüggőséget lát a szerző ebben az esetben? Ezt elméletileg nem tartjuk megalapozhatónak, gyakorlatilag pedig nem tartjuk megnyugtatónak. Miért kelljen a bitelezőnek várnia s ezzel esetleg sorozható kamatokat elveszítenie, sőt esetleg a tőke tekintetében is elévülési kifogásnak kitennie magát, s miért indíthatná a pert csak akkor, ha a tulajdonos a törlés igazolása iránti pert elvesztette. A két per egyidejű folyamatbanlétéből folyó hátrányokat ki lehet küszöbölni egyesítésükkel vagy azzal, ha a bíróság az egyiket a másiknak eldöntéséig felfüggeszti. Egyébiránt, ha a szerző erre a kérdésre kitér, a kérdést szélesebb elvi alapra kellett volna fektetnie, s azt kellett volna vizsgálnia, hogy ha követelése iránt törlési per van folyamatban, ez alatt indíthat-e jelzálogos keresetet a hitelező, azután hogy ha a jelzálogjog már törölve van, indíthat-e a hitelező jelzálogos keresetet azon az alapon, bogy a törlés eredetileg érvénytelen, stb. Szintúgy bővebb kifejtést igényelt volna a szerzőnek az az indokolás nélkül tett állítása, hogy ha a hitelező a személyes adóst is. az ingatlan tulajdonosát is együtt perli, a Pp. 429. §-ának a pertársak költségviselésére vonatkozó rendelkezése nem nyer alkalmazást.