Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 10. szám - Megjegyzések a jelzálogjogi törvényhez. Nizsalovszky Endre kommentárja kapcsán

426 A tulajdonosi jelzálogjog körében fejtegeti a szerző azt a kérdési is, hogy amikor a hitelező az ingatlanból — amelynek tulajdonosa nem volt személyes adósa — végrehajtás útján kapott kielégítést és ezzel a követelés a végrehajtást szenvedőre szállt át, átszáll-e reá a tulajdonosi jelzálogjog is. A szerző szerint nem. Miért nem? Mert a 12. §. szerint a végrehajtás útján kapott kielégítéssel a jelzálogjog megszűnik. Ez a magyarázat is megtelel a törvény szavainak, de alig hisszük, hogy minden esetben megfelelne a törvény valódi akaratának, s hogy amikor a 12. §. a jelzálogjog megszűnéséi kimondja, fölmerült volna előtte a most tárgyalt kérdés. Szerintünk különböztetni kell aközött, hogy a végrehajtási úton kapott összeg az ingatlan árverési vételárából került-e ki, vagy zár alá vett jövedelméből. Az első esetben természetes, hogy a jelzálogjog a volt tulajdonosra nem szállhat át, hiszen az árverési vevő tehermentes ingatlant szerzett, a vételárból pedig követelése rangsorában maga a hitelező kap kielégítést, nem kaphat teíiát ugyanabban a rangsorban kielégítést rajta kívül még az is, akire e kielégítés folytán követelése átszállt. De hogy a második esetben miért ne szállna át a jelzálogjog a tulajdonosra, azt a törvény szavaival megindokolni könnyű ugyan, de a törvény valódi akaratát kereső értelmezés mellett megmagyarázni már nehezebb; ebben az irányban is vártuk volna a szerző fejtegetéseit. Azt mondja a szerző továbbá, hogy ha a jelzálogjog, amikor a tulajdonos (aki nem személyes adós) kiűzette, csak előjegyezve volt, ezzel a követelés rá átszállt ugyan, de a jelzálogjog nem szállt át. Ezt az állásfoglalását két indokkal támogatja. Az első az, hogy az előjegyzéssel a jelzálogjog megalapítása még nincs befejezve, a második az, hogy a tulajdonos a maga javára az előjegyzés igazolására alkalmas okiratot úgy sem adhatna. Az első érv aligha fér össze a törvény 6. §-ával, mely általában bejegyzést követel a jelzálogjog létrejöttéhez, bejegyzés alatt pedig az előjegyzés is értendő. Más helyen (56. lap 14. jegyzet, 60. lap 3. jegyzet) maga a szerző is azt az álláspontot foglalja el, hogy az előjegyzés már valóságos jelzálogjogot eredményez. De nem meggyőző a második érv sem, mert még ha igaz is, hogy az előjegyzés igazolására a jelzálogos hitelezőnek és a tulajdonosnak egy személyben egyesülése után nem lenne mód, akkor visz ni igaz az is, hogy az előjegyzés törlését sem fogja a tulajdonos önmaga ellen kérni, tehát az előjegyzés, mivel azt hivatalból nem torlik, korlátlan ideig fennmaradhat. Ha aztán végül árverésre kerül az ingatlan, a követelés kielégítését nem fogja akadályozni az, hogy a tulajdonosi jelzálogjog csak előjegyezve volt, mert ha az előjegyzett követelést senki sem kifogásolja, akkor azt is csak úgy sorozni lehet, mint a bekebelezettet, ha pedig kifogásolják a követelést, akkor egyformán perre utasítás következik, akár előjegyzett, akár bekebelezett kii vetélésről van szó. A szerzőnek most ismertetett megoldását még kevésbbé fogjuk megnyugtatónak találni, ha szem előtt tartjuk a tulajdonosi jelzálogjognak másik esetét. Azt t. i., amely nem a tulajdonos által kifizetett fizetés következtében á\l be, hanem azzal, hogy a jelzálogos hitelezőre száll át a jelzálogként lekötött ingatlan. Gondoljunk a következő esetre: Valaki az apjának kölcsönt adott és követelését az apa ingatlanán jelzálogjoggal is biztosította. Utóbb az apa másoktól is vett kölcsönt s halálakor túlterhelt ingatlan szállott a fiára, aki egyetlen