Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 1. szám - Házassági perekben való ügyvédi képviselet
21 mindakét fél személyes megjelenését és kikérdezését elrendelheti, a 646. §-a értelmében őket személyesen meghallgatja, a 657. §. értelmében pedig a házasfeleket személyesen megrhallgatni köteles, a 662., 671. §-ok értelmében a házasfelek a szóbeli tárgyalásra is megidézhetők és kihallgathatok, a 678. §-a értelmében még a fellebbezési tárgyalásra is megidézhetők és kihallgathatok. Már ezen perrendi szabályokból is arra lehet következtetni, hogy a házassági perekben alperes személyesen is eljárhat. Tudott dolog, hogy a régi házassági eljárásban nem volt meg az ügyvédi kényszer! A Pp. 643. §-ának Mi. is megengedte, hogy ,,a házas felek, illetőleg törvényes képviselőik és a szülők a házassági perekben az első és fellebbezési bíróság előtt a tárgyaláson személyesen eljárhatnak és az elsőbiróságnál a keresetet, valamint a tárgyaláson kívül előadható kérelmeket és nyilatkozatokat jegyzőkönyvbe mondhassák. Az eljárásnak a Pp.-ban szabályozott officialis jellege a nyomozás rendszere is kizárja már a kötelező ügyvédi képviseletet". Az Ib. azonban szükségesnek találta, hogy a házassági perekben az ügyvédi képviselet kötelező legyen. Mindennek dacára a Pp. 643. §-ának a szövegéből nem lehet azt kiolvasni, hogy alperes köteles magát ügyvéddel képviseltetni, mert nézetem szerint ezen §. első mondatának az az értelme, hogy ha a házasfeleknek már ügyvédük volna, akkor annak nem a Pp. 104. §-ában körülírt jogkörrel biró meghatalmazást, hanem a házassági per vitelére szóló külön meghatalmazást kell felmutatni. Ezen szakasz második mondata alperest csak akkor kötelezi ügyvédvallásra, ha viszontkeresetet támaszt, amiből azt kell következtetni, hogy ha alperes nem támaszt viszontkeresetet, akkor nem szükséges magát ügyvéddel képviseltetni. Házassági perekben a feleket nem a rendes, hanem külön szövegezéssel ellátott idéző végzéseken kell megidézni, u. m. békéltetésre a 657., előkészítő tárgyalásra a 662., 663., a szóbeli tárgyalásra a 664., a 6 havi különélés letelte után pedig a 666. mintákon. Ezen végzésekben a bíróság a feleket hívja fel a tárgyaláson való megjelenésre és pedig a 657., 662. mintán személyes megjelenésre idézi őket. Ezen minták az igazságügyministeriumban készültek, tehát ott, ahol a Pp. is készült. Ezen végzések egyikében sincs benne az, hogy alperes a tárgyalásra maga helyett ügyvédet küldjön, vagy ügyvéddel együtt jelenjen meg, míg más a törvényszék hatáskörébe tartozó vagyonjogi perekben az idézés az 549. számú mintán tör-