Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 6. szám - A törvénykezés egyszerűsítéséről. [Elhangzott a Magyar Jogászegylet perjogi szakosztályának és a Budapesti Ügyvédi Körnek 1930. április 29-én tartott együttes ülésén.]

217 között egész ügycsoportokat értékre tekintet nélkül a járásbíróságokhoz utalt, miért kellene a fennmaradó 13V2%-ot mindenáron a tanácsrendszer kiváltságában részesíteni, még ha ezzel a teljes csőd felé visszük is éppen a nagyforgalmú törvényszékeinket. Ha abba bele tudtunk nyugodni, hogy a rendszerint eléggé bonyodalmas haszonbéri pereket 1 millió pengő értékben, sőt azon felül is egyesbírák és pedig gyakran kis vidéki helyeken működő járásbírák intézzék, mivel indokolható az a kívánság, hogy viszont pl. egy 3000 pengő értékű árú vételára iránti pert a törvényszék 3 bírája együttesen tárgyaljon és döntsön el. Ez a disparttás nem lehet érintetlen, garanciális eleme tételes perjogi berendezkedésünknek. Addig is, amíg a nagy reform ideje elérkezik, felügyeleti úton lehetne intézkedni abban az irányban, hogy a tanácsrendszernek részemről is elismert előnyei — különösen a birónevelés és a jogegység megóvása érdekében — a lehetőségig fennmaradjanak. Nem hiszem, hogy leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék pl. a budapesti kir. törvényszék tanácsbeosztásának olyatén megváltoztatása, hogy — amint az kezdetben volt — az egész bírói személyzet 38—40 tanácsba osztassék, mindenik egy tanácselnökkel vagy tapasztaltabb bíróval az élén s mindenik tanács tagjai vegyesen, esetleg hetenként váltakozva úgy fellebbezési, mint elsőbirósági ügyeket intéznének, természetesen ugyanabban vagy rokon szakmában. Ilyen beosztás mellett a tanács tagjai az egyesbirói hatáskörükbe tartozó elsőbirói ügyek tekintetében is bizonyos érintkezésben maradnának s különösen a kezdőbiró, hogy úgy mondjam ülésen kívüli támaszt nyerne a tanács elnökében és másik tagjában. Persze a törvényszék jelenlegi vezetői hivatottak annak eldöntésére, hogy a mostani viszonyok megengednék-e a bíróság tanácsbeosztásának ilyen megváltoztatását. Én csak a gondolatot vetettem fel. Xéha ugyanis abban, aki valamely intézmény élén állott s azután onnan eltávolodott, éppen a távlat érlel meg olyan eszméket, amelyek a közelben elkerülték volna. Az egyesbíráskodás ellen intézett támadások egyik erőssége az a merész kijelentés, hogy három törvényszéki egyesbíró együttvéve nem képes több ügyet elintézni, mint amennyit tanácsban eljárva elintéznének. Ha ez így volna, akkor magam is azok mellé állanék, akik az egyesbíráskodásra való áttérési illetve annak fenntartását ellenzik. De fájdalom ez nincs így. Egy példával fogom ezt-is megvilágítani. Ezekben a napokban a központi kir. járásbíróság elnökhelyettesével volt dolgom. Aznap ő egy beteg birótársa helyettesítésében délig 10 ügyet tárgyalt le, 7-ben végitéletet hozott, 3-ban a tárgyalás folytatásának szüksége merült fel. 17