Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 3. szám - A terjesztő felelőssége

95 a szempontból sem leheléit vitás. Az 1848-as sajtótörvény, bár igazán sebtében készült — s ezért nem szabad a kifejezések jogi szabatosságának hiányát szemére hányni — az ily nagy elvi kérdést bölcsen külön tudta tartani. A sajtórendészeti büntetés felől az erre vonatkozó joganyag­ban, a 44. §-ában rendelkezett és pedig így: 44. §. ,,Ki olyant árul. melyen a nyomdatulajdonosnak neve s laka kitéve nincs, a nála találtatott példányok elkobozásán felül ötven forintig terjedhető büntetéssel fog büntettetni." Míg a másik kérdésről, amelyben a köztörvények szerinti felelősség kérdéséről van szó, az erre vonatkozó joganyagban a 27. §-ban rendelkezik. És pedig így: 27. ij. „Ki az eképpen elmarasztaló ítélet által sújtott elmeművét sajtó útján újra közzéteszi vagy árulja, a szerzője ellen hozathatott legnagyobb büntetéssel fog illettetni." Ebben a 27. §-ban bölcsen nem állapított meg külön bün­tetést, valami egységes büntetési léteit, hanem az ilyen cselek­mények miként büntetését a közlörvények alá utalta. Aki árulja ..szerzője ellen hozathatott legnagyobb büntetéssel fog illettetni" szóhasználatban pedig egyenesen utal arra, hogy az ilyen cse­lekmény büntetése, tehát a terjesztés büntetése is a köztörvények súlya alá esik és a terjeszti") büntetése mindig addig terjedhet, ameddig a szerzőé terjedhet. Hatályos jogúnkban tehát megítélésem szerint a nem fel­hívási sajtóbűncselekmények tekintetében a terjesztő felelőssé­gének kérdése tisztázásra és birói döntésre vár. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben semmi más irányítóul el nem fogadható, mint kizárólag a magyar jog szabályai, a tör­vényhozásnak ezekben kifejezett akarata és tökéletesen mellékes az, hogy mi a jogszabály a külföldi államokban. Senki tehát léire ne értsen, hogy most. mikor a kérdésnek kizárólag a hazai jogunk szempontjából vizsgálatával végeztem, néhány szót kívánok szólni a terjesztő felelősségéről, tőlünk idegen egyes jogrendszerekben. Teszem ezl pusztán azért, mert sokan, akik a külföldi jogszabályokat nem tanulmányozzák, azt hihetik, hogy a terjesztő felelőssége tekintetében másutt is ingadozás van. Amennyiben ezl a kérdési magukból a vonatkozó törvé­nyekből is el lehet dönteni, bátran állíthatom, hogy nem talál­tam oly civilizált államot, amelynek jogszabályai szerint a ter­jesztő felelősségének a kérdése vitás lehel. És úgy látom, hogy a terjesztő felelőssége mindenütt köz­törvényi. Sőt, szabatosabb, ha mindjárt azt is hozzáteszem, hogy egyes helyeken ezen felül még formális is. ' A ..mindenütt köztörvényi" nem azt jelenti, hogy a h r­jesztö köztörvényi felelőssége mindenütt ugyanaz. A felelősség mértéke attól függ. hogy hol milyen a köztörvényi felelősség

Next

/
Thumbnails
Contents