Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 2. szám - A bíró- és ügyvédképzés tekintettel az egyetemi oktatási rendszerre

54 ségével, tárgyköre iránt érzett hivatottságával és lelkesültségével hallgatóit bevezeti a tudomány elvont titkaiba és abban a pillanatban, amikor ezzel azok lelkét megragadja, a tudósképzési folyamat életet ölt. Ezek a szempontok egyszersmind kifejezésre juttatják azt az álláspontot is. hogy semmi esetre sem helyénvaló, hogy úgynevezett gyakorlati jogászok, — birák, ügyvédek és más közéleti férfiak — mint ilyenek, az egyetemi gyakorlati oktatásra alkalmaztassanak. Etekintetben az egyetemeknek kültagokra szüksége nincsAmennyiben a professzoroknak, azaz az egyetemi tanári kar tanítótestületének elfoglaltsága mégis ebből a szempontból kisegítést igényelne, párhuzamos tanszékeket kellene felállítani, egyébként pedig a felmerült tanítási többletfeladatot az egyetemi magántanárok volnának hivatva betölteni, mert a rendes és az ezekkel egy tekintet alá eső rendkívüli egyetemi tanárokon kívül egyedül csak ők azok, akikre nézve a fennálló habilitácionális szabályzat értelmében a kormányhatalom jóváhagyása mellett az egyetem részéről is megállapítást nyert, "hogy az illető tudományszak egész körére kiterjedő ismereteik mellett a tudomány önálló művelésére képesek és akiktől várható, hogy a tudomány és a felsőoktatás terén hasznos tevékenységet fognak kifejteni, tehát az egyetemen a rendes tanárokon kivül oktathatnak. Nincsen ok arra, hogy etekintetben a fennálló egyetemi szervezeti szabályzat megváltoztassák. A kiváló bíráknak és ügyvédeknek az egyetemet végzett és. a jogtudori fokot elnyert egyének — joggyakornokok és ügyvédjelöltek — joggyakorlati ideje alatt alábbmegjelölt, szellemi és gyakorlati oktatása tekintetében oly nagy terrénum áll rendelkezésre, hogy ha az e körben is jelenleg teljesen elhanyagolt nevelési és tanítási rendszer belterjes művelést nyer, az egyetem elméleti és az elméleti minőségben továbbra is fenntartandó rendszerében fölösleges, hogy az a speciális, részletes gyakorlati kiképzés, amely a bírói és ügyvédi pálya színvonalának elérése céljából az egyetemi gyakorlati oktatást, kiegészítőén szükséges, az egyetemi oktatás körébe vitessék át. Az egyetemi elméleti vizsga tárgykörét pedig különben is jobban tudja kérdezni az a professzor, aki hivatásszerűen a teljes tevékenységét a tudományos ismeretek megszerzésére és a hallgatósággal való szisztematikus foglalkozásra fordítja és nemcsak az ismereteknek kész, összefüggő rendszerét, hanem azt a végső célt — mint logikai eszményt — is szolgálja, amelyre a tudományos tevékenysége irányul. De mindettől eltekintve a felsőbíróságok tagjai és az ezekkel egyenrangúaknak minősítendő ügyvédek — akik közül az előb biek, kapcsolatban az ügyészek e rangú tagjaival, az államrendszer hivatalnoki hierarchiájában a legmagasabb helyet foglalják el — a legfelsőbb jogi, tudományos és gyakorlati képzettséget ismagában foglaló hivatásuk kötelességtelt, lelkiismeretes betöl-tese mellett az egyatemi tárgykörök elméleti oktatásának segédeszközeiül szolgáló exegetikumok vezetésére és ebből folyólag e gyakorlati segédtárgyakbó! való vizsgáztatásra nem is vállalkozhatnak. A gyakorlati jogászok kültagrendszere tehát az egyetemi oktatás keretében elvetendő. Elméleti tanszékeken azonban tanársegédixés kezelői állások szervezésére sincs feltétlenül szükség; különösen pedig ez az állam-