Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 2. szám - A bíró- és ügyvédképzés tekintettel az egyetemi oktatási rendszerre

50 tudomány az, amely az egyes tudományok eredményeit a tudomány fog-almán keresztül legszorosabban összekapcsolja és a jelenségeknek a valóságokhoz, az élethez való viszonyát legtökéletesebben tisztázza. Ebből az okból a jogászi gondolkodás kritikai propedeutikája sohasem nélkülözheti az ismeretgyarapitás analitikus, szintetikus és autotetikus tételeit, sőt minthogy a legelsőbb emiitett tételnek az induktiv módszer körében való megjelenése inkább csak ismerettaglaló, mint ismeretgyarapitó tétel, nyilvánvaló, hogy főleg az összefüggés principiumán nyugvó és a dedukció körében megjelenő szintetikus itélet és az osztályozás elvével kapcsolatos, a redukció körében érvényesülő autotetikus tétel az, amely a jogászi elmét mindig uj és uj gondolkodástaní mesgyére állítja és arra készteti, hogy az állami és nemzeti életkörön belül a társadalmi és gazdasági viszonyok uj alakulatainak megjelenésekor a jogforgalmi körök további differenciálódását kellő időben létesítse, hogy a gyakorlati célok követelményeihez képest a már meglévő normarendszerben a friss és uj hajtások minél hamarabb éledjenek. Csak az ilykép különállóan és önállóan fejlődött jogtartalom célképzete az, amely az emberi akaratot helyes cselekvésre képes késztetni és képes megközelíteni a legegyetemesebb tételt: az igazságot — a létezést kifejező tételt —; a jóságot — mi egyenlő azzal, ami erkölcsös —; és a szépséget, amelynek ontológiai jelentősége abban áll, hogy a lényeg a jellegzetes. Mindebből a szempontból tekintve helyes az a megállapítás, hogy a mai egyetemi oktatás — vonatkozó tanulási kényszerszabályok hiányában — a tanuló ifjúság tömegét illetően a mai formájában a kellő jogászképzés követelményeinek nem felel meg. E tény, mint következmény, előállásának okai között pedig jelentős szerepet játszik az a körülmény is, hogy a tudományegyetemi oktatás — alapulvéve annak jelenleg fennálló tanulmányi, vizsgálati és szigorlati rendjét — a kellő jogászképzés szükségleteivel összhangban nincs. A reformok azonban csak alapos előkészítés után, megfelelő /óvatossággal, akkor és annyiban valósithatók meg, ha a reformeszmék keresztülvitelére hivatott uj rendszer amellett, hogy a fejlődési folyamatot szolgálja, egyszersmind állandóságot is igér, minthogy minden rendszerváltozás a tanítás eredményének sikerességét évtizedekre kihatóan gyökereiben támadja meg. A reformgondolatok magvalósításánál azonban figyelembe kell venni, hogy a magyar jog az ügyvédi hivatás betöltése terén — hasonlókép a német rendszerrel — az angol-barrister (counsel) és attorney (solicitor) —, avagy a francia — avocat és avoué — ügyvédség kettéosztását nem ismeri, hanem a magyar jog csupán egységes ügyvédi kart alkot, amely ugy a magasabbrendü (tárgyalás, tanácsadás), mint az alacsonyabb rendű (perelőkészítés, külső perviteli, perenkivüli és közigazgatási eljárási) funkciókörök elvégzésére egyaránt hivatott, tehát a magyar jog szerint az ügyvédi kar képesítése, épp ugy, mint a magyar biróé, nemcsak az igazi tudás és mély tudományos gondolkodás, de szókimondás, bátorság, önzetlenség, szerénység, kötelességérzet, tisztesség, becsület és jellem tekintetében is kell, hogy a legmagasabb követelményeknek megfeleljen. Mérlegelni kell azt a körülményt is, hogy hazánkban az egyetem a tudományt nemcsak mint öncélt műveli, hanem az egyetemi oktatásnak a tudományokban való magasabb kiképzés mellett az is a célja, hogy az egyetemi polgárok ezen a helyen a legfontosabb hivatások és hivatalok betöltésére is képességet szerezzenek; következésképpen a magyar tudományegyetem jog- és államtudományi