Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - Az államok közötti utódlás elmélete. Irta: Dr. Szászy István. Budapest Grill. 1928.

körű uj céggel szemben, már csak a hitelvisszaélések elkerülése végett is. (119. old. 3. bek.) Ha az álképviselő igazolja, hogy jogosan adta ki magát meghatalmazottnak, akkor már nem álképviselő. (194. old. 3. pont.) Az a birói gyakorlat, hogy a felmondásban lévő kereskedelmi alkalmazott a felmondás tartama alatt ugyanolyan fizetésemelésben részesítendő, mint a többiek, ma már nem létezik. (233. old., utolsóelőtti mondat.) Szerző a bizományost, szállítmányozót és az alkuszt azzal a közös kritériummal kapcsolja össze egy csoportba (259. old. utolsó bek.), hogy ezeket törvényes zálogjog illeti meg; a hibát itt részben abban látom, hogy az alkusz törvényes zálogjoga bizonyára csak elirás, részben és inkább abban, hogy nem lényeges jellemvonásokat fogalmi alkotó elemek gyanánt tüntet fel, leginkább pedig abban, hogy törvényes zálogjog más ügyleteknél is előfordul, pl. fuvaros, közraktár stb. A szállítmányozó definitiója a K. T. 384. §-ban is meglehetősen sikerületlen; szerző (337. old. 1. bek.) dicséretre méltó módon, de nem a legszerencsésebben igyekszik ezen javitani („áruk tovaküldését célzó szerződések megkötésével iparszerüleg foglalkozik"). Alkalmas arra a megtévesztésre, mintha a speditőr legfőbb feladata a szerződés megkötése volna, pedig az igazán nem a legfontosabb, amint alább (340. sk. old.) szerző maga teljes részletességgel kimutatja. Téves a szállítmányozó elleni keresetek elévülésére vonatkozó c) pont (346. old.), mely „bárminő más cim" alá foglalja össze a csalás vagy sikkasztás eseteit (32 évi elévülés), holott ezek szigorúan körülirt speciális esetek és nagyon is megszoritólag értelmezendők. A közkereseti társaság csődje gyakorlatilag a tagok csődjét is legtöbbször maga után vonja (423. old., ut. bek.), miután minden egyes tag a társaság összes tartozásaiért korlátlanul és egyetemlegesen felelős; vagyonos tag nem fogja engedni a társaságot csődbe jutni, hiszen azzal saját hitelét és hírnevét teszi tönkre. Vannak a műben részek, melyek inkább közgazdasági tankönyvbe valók, pl. a r.-t. előnyeinek és hátrányainak oldalakra menő fejtegetése (461—466. old.), vagy ugyanannak történeti fejlődése (466—471. old.). Nem osztom szerzőnek azt a nézetét, hogy r.-t. cégjegyzésének érvényessége cégvezető aláirásától függővé nem tehető (516. old. 12. pont). Ilyen szabály sem a K. T., sem a birói gyakorlat nem tartalmaz és szerző mivel sem indokolja; sőt leggyakoribb intézkedés az, hogy az igazgatói cégjegyzés érvényessége vagy egy másik igazgató {ha van), vagy a cégjegyző együttes aláírásához van kötve. A műben elvétve magyartalanságokat is találunk, pl. 549. old., 2. bek. b) pont: „a közgyűlés bármikor való összehívása igényelhetésének joga." Mindezek azonban részben csak jelentéktelen szépséghibák, részben vitatható nézetek s könnyen lehet, hogy egyikben-másikban szerzőnek lesz igaza. Maga a mű teljes egészében mindenképen kiváló jogászi alkotás, hatalmas anyagot ölel fel, a kereskedelmi életben és a szaktudományban való alapos elmélyedésről tesz tanúságot s az olvasó egyaránt élvez és tanul belőle. Hazai szakirodalmunkra nézve határozottan értékes nyereséget jelent és élénk érdeklődéssel várjuk a sikerült mű második kötetét. Dezső Gyula. Az államok közötti utódlás elmélete. Irta: Dr. Szászy István. (Budapest, Grill. 1928.) Szászy István könyve a nemzetközi jog olyan kérdésével foglalkozik, melynek a megcsonkított Magyarország szempontjából különös jelentősége van. A trianoni szerződés szomorú aktualitást adott az államok közötti utódlás kérdésének, a békeszerződés elkerülhetetlen reviziója viszont a közel jövő nagy magyar problémái közé iktatja ezt a kérdést. Szászy könyvét nemcsak azért üdvözöljük örömmel, mert sajnálatosan szegény nemzetközi jogi irodalmunk értékes gyarapodását jelenti, hanem azért is.